Milliárdokra pályáztat a K&H Bank

Vágólapra másolva!
A K&H Bank pályázati igazgatóságának ügyfelei 2008. június 30-ig 1,3 milliárd forint értékben nyújtottak be támogatási igényt a különböző pályázati felhívásokra - tájékoztatta a bank pr cége az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A pénzintézet tájékoztatása szerint ha mindnyájan sikerrel pályáznának, mintegy 4 milliárd forint értékű beruházás valósulna meg, hozzájárulva több száz munkahely megtartásához és létrehozásához.

A bank közlése szerint a pályázatok többségének elbírálása folyamatban van, a pályázati eredmények augusztusban és szeptemberben várhatóak. Az ügyfelekkel történő előzetes konzultáció alapján a bank pályázati igazgatósága a projektek szakmai és pénzügyi lebonyolításában is részt vesz majd.

A bank tájékoztatása szerint 2007-ben és 2008. első félévében a vállalkozások fejlesztését szolgáló programok keretében összesen 3500 pályázó számára több mint 78 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg az irányító hatóság. A K&H Bank pályázati igazgatósága célja, hogy hozzájáruljon a kkv-k minél hatékonyabb forráshoz jutásához az uniós és hazai támogatások tekintetében.

Bognár Mihály, a hitelintézet pályázati igazgatóságának vezetője szerint a bank "jelentős adminisztrációs terhet vesz le a kkv-k válláról azzal, hogy a pályázat elkészítésén túl az ügyfelek nyertes projektjeit a támogatás megítélésétől kezdve a pénzügyi elszámolások lezárásáig végigkíséri."