Nem várható optimista hangulat a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,43 pontos eséssel, 20 198,34 ponton nyitott kedden.Az előző napi záróértékhez képest ez 1,01 százalékos csökkenés. A magas olajár miatt nem várható optimista hangulat a nap folyamán a tőzsdén.
Vágólapra másolva!

Benyes Attila, a Quaestor Értékpapír Nyrt. üzletkötője szerint nyitásban a BUX akár közel egy százalékos esése is elképzelhető. A 145 dolláros olajár tovább borzolhatja a kedélyeket, és kevés optimizmusra ad okot.

A bróker szerint a keddi kereskedésben lecseng annak hatása, hogy a Mol hétfőn bejelentette szándékát az INA részvénycsomag megvásárlására, és 18 ezer forint körül a magyar olajpapír már jó vételi szinten van.

Az OTP a nemzetközi hangulat hatására tovább csökkenhet, akár 6200 forintra, míg a kis és közepes papírok a hétfői emelkedésből kissé visszakorrigálhatnak.