A nagyokat sem kímélte a részvényáresés

Vágólapra másolva!
Alaposan megtépázhatta a részvényáresés a magyar tőzsdei cégek nagytulajdonosainak vagyonát is, ha az év végi és az első félévi tőzsdei záróárak alapján értékeljük portfóliójukat - írja a Napi Gazdaság. A Rahimkulov család és Csányi Sándor is milliárdokat veszített.
Vágólapra másolva!

Az egyik legnagyobbat az év elején még 27, negyedév végén már csak 23,6 millió darab OTP-részvénnyel rendelkező Rahimkulov család bukhatta. Negyedév végi állományukból kiindulva - hacsak nem adtak el belőle időközben - veszteségük elérte az 59 milliárd forintot, OTP-részvényeik 2531 forintos esése ennyivel értékelhette le pozíciójukat.

Csányinak sem jött jól

A nagy vesztesek között van Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója is, az ő 3,3 millió részvénye 8,3 milliárd forintnyi mínuszban van január elsejéhez képest, Wolf László vezérigazgató-helyettes kétmilliárd, Braun Péter, egykori vezérigazgató-helyettes 1,5 milliárd forinttal lett szegényebb hat hónap alatt. Azt, hogy Spéder Zoltán hogy áll az FHB-vel, nehéz becsülni, hiszen a félév folyamán vásárolt be a leértékelődő bankba.

A Danubius főtulajdonosa, Bernard Schreier és érdekeltségeinek szállodarészvényei a félév végi záróárakból kiindulva most 15,6 milliárd forinttal érnek kevesebbet. John Denny, az AAA Auto főtulajdonosának részvénycsomagja 12,6 milliárd forintot veszített értékéből hat hónap alatt. A Fotex-áresés több mint 10 milliárd forinttal csökkentette Várszegi Gábor vagyonának értékét, de a BIF-tulajdonosok sem járhattak sokkal jobban. Nobilis Kristóf részesedése 2,2, a Schmidt családé és Spéder Zoltáné 1,8-1,8 milliárd forinttal értékelődött le az áresésben.