Leszorított árakkal indul a dinnyeszezon

Vágólapra másolva!
A fő dinnyeszezon a mostani hét végén indulna, és máris kirobbant a botrány. Miközben a hazai görögdinnye kilónkénti ára az utcai elárusítóhelyeken az ilyenkor elvárhatónak tartott száz forint felett áll, addig az Auchan egy mától induló akciójában már csak 49 forintot kér érte - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A hazai dinnye szezonja néhány napja 50-90 forintos felvásárlási és 250 forint körüli fogyasztó árral indult. Az időjárás kedvezett a dinnyetermelőknek, de a kereskedőknek is, mert arra számíthattak, hogy jól fogy majd a hűsítő csemege itthon és a fő exportországnak számító Lengyel-, Német- és Csehországban, valamint az észak-európai államokban.

Magukat is okolhatják?

A termelők magukat is okolhatják a jelenlegi helyzetért - mondta Mártonffy Béla, a FruitVeb Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet ügyvezetője. A közelmúltban még a FruitVeb szakértői úgy vélték, hogy a dinnyetermesztők okultak az elmúlt évek fiaskóiból, ugyanis korábban már akkor megjelentek a méregdrágán előállított fóliás dinnyéjükkel, amikor még a piacon volt a mediterrán országokból hozott import. Idén a többség július közepi kezdésre készült.

A szakember szerint az akciózó áruházlánc kevésbé hibáztatható, ha olcsó importtal folytatja a dinnyeárusítást, hiszen az eddig a piacon lévő, már "fáradó" török, görög, egyiptomi, macedón dinnyét még nem tudták a hazai termelők jó minőségű és elegendő áruval pótolni. Mártonffy szerint az áruházlánc eljárása azért vitatható, mert az árejtésről a múlt héten döntött, s az akciós újságja már a hét elején eljutott a postaládákba. Ekkor még javában 150 forint felett volt a dinnye fogyasztói ára, és még 50 forintot is fizettek a dinnyés gazdáknak a kereskedők, akik mára már 30 forint alá csökkentették ajánlataikat.

A piac teljes megtisztításához szükség lenne a 35-40 százalékosra becsült zöldség-gyümölcs feketekereskedelem felszámolására is. Egyben magyarázatot lehetne találni arra, miért kerül a Medgyesegyházán 30 forintért átvett dinnye egy nagyvárosi piaci standon 180-200 forintba.