A magyar cégek paradicsoma lett Románia

Vágólapra másolva!
Az elmúlt másfél évben megélénkült a magyarországi cégek érdeklődése Románia iránt, amelyet a magyarországinál sokkal nagyobb ritmusban fejlődő gazdasága és rugalmasabb adópolitikája tesz vonzóvá - írta keddi számában az erdélyi Krónika. Románia elsősorban európai uniós csatlakozása óta vált a magyarországi cégek paradicsomává.
Vágólapra másolva!

Az évek óta 6-8 százalékos gazdasági növekedés kifejezetten csábítja a külföldi befektetőket. Ehhez társul még a kedvező adópolitika, valamint a cégbejegyzés terén korábban tapasztalt bürokrácia fokozatos felszámolása. Romániában 2005-ben lépett érvénybe az egységes, 16 százalékos adókulcs - személyi jövedelemadó, társasági és osztalékadó, árfolyam nyereségadó -, ugyanakkor a hozzáadottérték-adó (TVA) 19 százalékos. Gazdasági szakértők szerint emiatt az elmúlt időszakban több száz magyarországi cég keresi a lehetőséget a romániai piacon.

Tavaly ezer magyar tőkerészesedésű vállalkozást nyitottak Romániában, amelyek száma ezáltal meghaladja a 8500-at. A befektetett magyar tőke értéke (a nagy befektetők, például a Mol, az OTP Bank és a Richter Gedeon profitjával, a befektetett nyereséggel együtt) eléri az egymilliárd eurót - idézi a lap a tisztségviselőt.

Csábító ingatlanpiac

Különösen vonzó az építőipar - mondta a lapnak Péter Pál, a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, aki szerint nem telik el hét anélkül, hogy néhány magyarországi cég, nagy fővállalkozó ne terjeszkedjen a belső-erdélyi piacon. Ezeket a társaságokat nem csupán az adófeltételek befolyásolják, hanem az általános gazdasági környezet is, például az építőipar 30 százalékos, európai csúcsnak minősülő növekedése.

Radetzky Jenő, a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a lakáspiac fejlődésére hívta fel a figyelmet. A magyar cégek kiemelt célterülete ma a Partium és Erdély, ezen belül Kolozsvár és Nagyvárad vonzáskörzete, ezek a társaságok a szolgáltatás, az informatika, a turizmus, a kereskedelem területén ruháznak be - mondta a lapnak Radetzky.

Ezzel egy időben Magyarország keleti megyéibe román cégeket csalogatnak át az ottani gazdasági recesszió miatt. Ioan Lucian, a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetségének elnöke elmondta: a magyarországi cégek korábbi szembeszökő átvándorlásához képest jelenleg az a tendencia, hogy a gazdasági pangás jellemezte kelet-magyarországi térségek tárt karokkal várják a potenciális román befektetőket.