Átlagon felüli a magyar gabonatermés

Vágólapra másolva!
Árpából, repcéből, búzából, sőt kukoricából is jónak ígérkezik az idei termés. A repcét a minisztérium jövőre már itthon dolgoztatná fel.
Vágólapra másolva!

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium összesítése alapján átlagon felüli mennyiségű és átlagos minőségű nyári gabonatermés várható - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő kedden, a komáromi Solum Zrt. búzatáblája mellett tartott sajtótájékoztatóján.

A búza vetésterületének 20 százalékát takarították be, szintén rekordot döntő, 5,2 tonnás termésátlaggal, és kukoricából is jó termésre lehet számítani.

Gőgös Zoltán, az FVM államtitkára elmondta, hogy az őszi árpa és repce betakarítása befejeződött. Az árpából a hektáronkénti 4,8 tonnás termésátlagnak köszönhetően a tavalyinál 35 százalékkal több termett. Szintén rekordot döntött a repce termésátlaga, a megduplázódott vetésterületről majdnem két és félszeres mennyiséget takarítottak be.

Gőgös Zoltán elmondta, a termés kétharmadát külföldön dolgozzák fel. Jövő tavasszal már lehet olajprésekre pályázni, hogy a termést ne tömegáruként, hanem feldolgozva lehessen értékesíteni.

Az államtitkár újságírói kérdésre elmondta, nem támogatja az élelmiszerek áfájának csökkentését. "Az áfa ötszázalékos általános csökkentése kivett a költségvetésből 250 milliárd forintot, és semmi hozadéka nem volt... a célzott, rászorulóknak nyújtott támogatás mindig jobb, mint az általános adócsökkentés" - fogalmazott Gőgös Zoltán, hozzátéve, hogy nem a kormány nevében beszélt, az általa mondottak csak egy kormánytag álláspontját jelentik.