Az OTP húzta felfelé a tőzsdét

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 217,99 pontos emelkedéssel, 20 343,12 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,08 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 20,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek a hétfői záráshoz viszonyítva.
Vágólapra másolva!

Sőre Balázs, a BudaCash Brókerház üzletkötője rámutatott: hosszú idő után először jelent meg konkrét vevő az OTP kereskedésében. A befektető a külföldi piacok hangulatától függetlenül, egész nap vásárolta a bankrészvényt. Úgy tűnik, a 6000 forintos, 6000 forint alatti szintek felkeltették a befektetők érdeklődését - tette hozzá. Sőre Balázs úgy látja, hogy ez az egész piacra is jellemző.

A Richter jelentős gyengüléssel kezdett, ám ezt a nap folyamán le tudta dolgozni - mondta az üzletkötő, hozzátéve: úgy tűnik, ezen az árfolyamszinten "mintha már be lenne árazva minden rossz hír". A Richter hétfőn jelentette be a lengyel Polpharma megszerzésére irányuló tranzakció esetleges meghiúsulását.

A gyógyszerrészvényben a tőzsde pénteken felfüggesztette a kereskedést, a papírt kedden engedték vissza a parkettre. A Richter utolsó ára a pénteki felfüggesztés előtt 31.960 forint volt, ami az előző napi záróárhoz képest 240 forintos, 0,75 százalékos csökkenés.

A nyugat-európai piacokon ezzel szemben nem volt túl pozitív hangulat, míg az Egyesült Államokban inkább hezitáló volt a kereskedés. Az üzletkötő szerint ha a konkrét vételi megbízások szerdán is jelentkeznek, további emelkedés várható.

A Mol árfolyama 260 forinttal, 1,34 százalékkal 19 610 forintra nőtt, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 2,81 százalékkal 6220 forintra emelkedett, forgalmuk 12,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,14 százalékkal 735 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el. A Richter 435 forinttal, 1,36 százalékkal 31 525 forintra gyengült, forgalma 1,97 milliárd forint volt. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 52,2 millió forintos forgalomban 140 forinttal, 0,90 százalékkal 15 350 forintra gyengült.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 29,55 ponttal, 1,35 százalékkal 2221,76 pontra nőtt.