Pornóra megy az amerikai adóvisszatérítés

Vágólapra másolva!
Igencsak furcsán sült el a Bush elnök által bevezetett gazdaságélénkítő csomag egyik eleme, az adóvisszatérítés. Az adózónként legfeljebb 1200 dolláros támogatás célja a fogyasztói kereslet élénkítése volt: a jelek szerint ez sikerült is, ugyanis a csekkek kiküldése óta szárnyal az Egyesült Államok online pornó iparága.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli emelkedést tapasztalt az internetes pornográfiára elköltött összegekben az USA speciális kutatóintézete, az AIMRCo (Adult Internet Market Research Company), miután a kormányzat folyósította a fejenként akár 1200 dolláros (~180 ezer forint) visszatérítési csekkeket. A támogatásokat a pangó amerikai fogyasztási szektor stimulálására szavazta meg a törvényhozás, de úgy tűnik, egyesek egy másfajta stimulálást választottak - írja az iTnews honlapja.

Az intézet által vizsgált oldalak 20-30 százalékkal növelték tagságukat május közepe óta, amikor a lakosság kézhez kapta a csekkeket. Az összefüggést erősítheti az a tény is, hogy a nyár tipikusan lassú periódus szokott lenni ezen piac számára - mondja az egyik kutató.

Az USA-ban még az év elején egyeztek meg a politikusok az összességében 150 milliárd dollárt meghaladó keretű gazdaságélénkítő intézkedéscsomagról. Az összegből 100 milliárd dollár marad a lakosság zsebében, 50 milliárd pedig az üzleti szférát segíti. A személyi jövedelemadót fizető magánszemélyek, illetve házaspárok idén 600, illetve 1200 dollárt, plusz gyermekenként 300 dollárt kapnak vissza adójukból.

Rekord gyors átfutás

A korábbi tapasztalatok szerint az efféle, adóvisszatérítésnek nevezett támogatások csak az év második felében, leginkább karácsonykor pezsdítik föl a kiskereskedelmi forgalmat. Most azonban kevesebb mint 2 hónap telt el az összegek kiutalása és a keresletbővülés között. Igaz, Bush elnök valószínűleg a legkevésbé sem ilyen hatásokat várt az általa előterjesztett élénkítő csomagtól.