Adathalászok nyúlnák le a CIB ügyfeleit

Vágólapra másolva!
Az utóbbi napokban ismeretlen személyek pénzintézetek nevében valótlan tartalmú szórólapok segítségével olyan nyereményjátékot hirdettek, amelynek feltétele az ügyfél banki folyószámla-azonosítójának, valamint PIN kódjának megadása. - tájékoztatta az [origo]-t a CIB Bank.
Vágólapra másolva!

A pénzintézet felhívja a figyelmet arra, hogy nem kezdeményezett semmiféle nyereményjátékot, elhatárolódik az akciótól. A bank a történtekről értesítette a hatóságokat, valamint ismeretlen elkövető ellen feljelentést tett a rendőrségen.

A CIB Bank hangsúlyozza, hogy semmilyen esetben nem kéri sem telefonon, sem e-mailben, sem sms-ben az ügyfélazonosítóit, és nem is szólítja fel ezek megadására vagy megváltoztatására.

A pénzintézet kizárólag a telefonos ügyfélszolgálatán kér(het)i ügyfeleitől a telefonos azonosító kód bebillentyűzését, illetve a CIB Internet Bankon keresztül a jelszó beütését, és a pénzintézet alkalmazottai semmilyen körülmények között nem kérhetik a kódok bemondását vagy írott formában történő megadását.