London szerint kérdéses a kamatemelés haszna

Vágólapra másolva!
Megkérdőjelezhető az euróövezeti jegybank (EKB) múlt heti kamatemelésének hasznossága, mivel a teljes kosárra számolt - a célt egyébként valóban kétszeresen meghaladó - infláció kívülről érvényesülő fő hajtóerőire a szigorítás úgysem hat, az alapszintű euróövezeti infláció pedig eddig is alacsony volt, áll a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő hétfőn Londonban közzétett elemzésében.
Vágólapra másolva!

Az EKB múlt csütörtökön - az általános piaci várakozásnak megfelelően - negyed százalékponttal 4,25 százalékra, hétévi csúcsra emelte irányadó rátáját, a kéthetes refinanszírozási kamatminimumot, amelyen még elfogadja a kereskedelmi bankok repóigényeit.

A Moody's Londonban kiadott rendszeres európai hitelfolyamat-elemzéseinek hétfői összeállítása szerint azonban a pénzügypolitikai szigorítás csak az adott gazdaságon belülről hajtott inflációt képes befolyásolni, mivel a magasabb hitelfelvételi költségek visszafogják beruházásokat és a magánfogyasztást. A belső felhajtó tényezők által táplált euróövezeti infláció viszont most is meglehetősen jól kordában van tartva: a térség maginflációs rátája, amelyben nincsenek benne a nyersanyagárak, májusban, éves összevetésben alig 1,7 százalék volt, és a nyersanyag-költségeket is tartalmazó teljes körű infláció volt 4,0 százalékos rekordon, áll a hitelminősítő elemzésében. Az EKB tizenkét hónapra kitűzött árstabilitási célja 2 százalékos teljes körű infláció.

A Moody's is elismeri, hogy az EKB egyetlen feladata az árstabilitás megőrzése. A hitelminősítő szerint "semmi sem lehet katasztrofálisabb" egy jegybank számára, mint az, ha elveszíti a piac bizalmát, és a pénzügypolitikai stabilitás szempontjából döntő tényező a következetesség.

A kamatemeléssel az EKB a hosszú távú inflációs várakozásokat is a 2 százalékos cél környékén reméli rögzíteni. Mindazonáltal az inflációs várakozásokra gyakorolt hatás is megkérdőjelezhető, mivel ezek ma az euróövezetben jórészt azonosak az olajár-várakozásokkal, amelyek továbbra is magasak, áll a Moody's hétfői londoni elemzésében.

A ház szerint mindemellett a másodlagos hatások, például a magasabb bérkövetelések érvényesülésének lehetősége is csekély. A növekvő bérkiáramlás valóban jelentős tényezője az importált infláció átszűrődésének a hazai áremelkedési nyomásba, az euróövezeti gazdasági lassulás közepette azonban a vállalatok vonakodnak a jelentős béremelésektől, inkább a máris nyomás alatt lévő jövedelmezőségük és versenyképességük megőrzésére összpontosítanak, áll a Moody's hétfői elemzésében.

Jóllehet a kamatemelés után az EKB erős utalást tett arra, hogy nem szigorítási ciklus kezdetéről van szó, londoni elemzők nem zárják ki a további emeléseket jelentősebb inflációs megugrás esetén.

A Barclays Capital befektetési bankcsoport Londonban kiadott minapi elemzésében azt jósolta, hogy az euróövezet harmonizált fogyasztóiár-inflációja augusztusban - az olajáraktól függően - akár 4,1 százalékon is tetőzhet. Ezt figyelembe véve a ház szerint nőtt az esély arra, hogy az EKB szeptemberben vagy októberben végrehajt egy második negyed százalékpontos kamatemelést is.

A Merrill Lynch minap kiadott londoni előrejelzése szerint korábban sem volt messze az 50 százaléktól annak az esélye, hogy az EKB-kamatciklus 4,50, vagy akár 4,75 százalékig folytatódik tovább, de a magas euróövezeti infláció miatt most már ez a valószínűség is "egyértelműen 50 százalék felett van".