Moszkva irányítaná Európa gázellátását

Vágólapra másolva!
Az Oroszországot elkerülő türkmén földgázszállítások kérdése minden bizonnyal tárgytalanná válik, ha Türkmenisztán jövőre átáll a földgáz európai árakon való értékesítésére - véli Szergej Prihogyko, az orosz elnök tanácsadója. Moszkva a jelek szerint mindent megtesz, hogy értelmetlenné tegye a tőle független nyugat-európai gázbeszerzési terveket, így a Nabucco-projektet.
Vágólapra másolva!

"A világpiaci árképzésre való átállás után, ami elkerülhetetlen, egyszerűen lekerül majd a napirendről, hogy ezeket a szállításokat más országok felé irányítsák, és ne Oroszországon át bonyolítsák" - jelentette ki Prihogyko az Interfax orosz hírügynökségnek, Dmitrij Medvegyev orosz elnök pénteken kezdődő türkmenisztáni látogatása előtt.

A Gazprom kész tárgyalást kezdeni az összes eladható azeri gáz megvételéről - jelentette be a Gazprom orosz állami monopólium vezérigazgatója, Alekszej Miller Bakuban. Ez az orosz törekvés meghiúsíthatja a nyugati országok terveit, hogy a Kaszpi-tengeri országoktól közvetlenül szerezzék be földgázszükségleteiket, Európa fő gázszállítójának, Oroszországnak a megkerülésével. (Ez gyakorlatilag a Nabucco projekt keresztülhúzását eredményezheti, ami az azeri és esetleg a türkmén gázra építve, Törökországon, Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián át juttatna el gázt Nyugat-Európába.)

Korábban kérdés volt Türkmenisztán számára, hogy az energiahordozók szállításának melyik útvonalát válassza. Az eladási árak megemelésével azonban megnő az Oroszországba vagy rajta keresztül történő szállítások jövedelmezősége - mondta az orosz elnöki tanácsadó az Interfaxnak.

A közép-ázsiai országok a jövő évtől állnak át a földgáz európai árszabására. Alekszej Miller csütörtökön azt mondta, hogy a jelenlegi, ezer köbméterenként 400 dolláros európai gázár az év végéig még 100 dollárral, 500 dollárra nő. Ez azonban csak az európaiak számára legkedvezőbb verzió, hiszen Miller szerint ha az olaj ára 250 dollárra nő, akkor a gáz 1000 dollárra drágulhat. Türkmenisztán idén még ezer köbméterenként 130-150 dollárért szállítja a gázt Oroszországba.

A Gazpromnál ugyanakkor arra is számítanak, hogy a gáz és az olaj árának emelkedése miatt a tranzitországok, tehát amelyeken áthaladnak a gázvezetékek, emelni fogják a szállítási díjakat. A legfőbb viták Ukrajnával várhatók, és ennek kapcsán különösen fontos az orosz sajtóhírek szerint, hogy Ukrajna mennyire igyekszik a NATO-tagságot elnyerni.