Változhat az eva szabályozása

Vágólapra másolva!
2010-ig nem törlik el az evát, ugyanakkor lehet, hogy az evások alanyi áfamentes körbe tartoznának a jövőben - erről ír a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Egyelőre bizonytalan az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) jövőbeni szabályozása, de több elképzelés is felmerült a változtatásokra. A Világgazdaság értesülései szerint szóba került az adókulcs 25-ről 40 százalékra való emelése, de ezt várhatóan a kormány el fogja vetni.

Sokkal valószínűbb ugyanakkor, hogy alanyi áfamentesek lesznek a későbbiekben az evások, és emellett 10 százalékos adókulcs lépne érvénybe. Az adómentesség azonban az uniós szabályok miatt viszont csak 8,5-9 millió forintos bevételi határig lenne kivitelezhető.

Felmerült egyébként az is, hogy önállóan kéne áfázniuk az evásoknak, de ez viszont inkább közterheik növekedéséhez vezetne - írja a Világgazdaság.

Az eva eltörlése, amit szintén sokan rebesgetnek, egyelőre nem valószínű, erről Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára nyilatkozott a napokban.