Küszöbön az inflációs világválság

Vágólapra másolva!
A globális gazdasági fejlődés a csúcspontjához közeledhet. A fenntartható fejlődés folyamatos, világméretű lassulását lehet tapasztalni a szakemberek szerint.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi periódus, melyet leginkább az infláció folyamatos növekedése jellemez, átalakulhat egy drasztikus árzuhanással jellemezhető fázisba - írja a The Wall Street Journal.

A Bank for International Settlements előrejelzéséből kiderül, hogy az emelkedő élelmiszer és energiaárak megterhelő hatása a munkavállalói jövedelmekre, kombinálva a háztartások növekvő eladósodásával és a banki kölcsönök felvételének visszaesésével, jelentősen lelassíthatja a globális növekedést.

A központi bank elemzése szerint ez sokkal tovább tarthat annál, mint ami még elviselhető az infláció biztonságos kordában tartásához. Az elemzők véleménye szerint a folyamat idővel egy potenciális deflációhoz vezet majd.

A magas inflációs ráták nem fognak enyhülni 2009-ig sem, a központi bankok szakembereinek kifejezetten óvatosnak kell lenniük, hogy megfékezzék az inflációval kapcsolatos borúlátóbbnál borúlátóbb várakozásokat is, melyek szintén nagy kockázatot hordoznak magukban.

Egy globális, gyors inflációs növekedés és az azzal kapcsolatos negatív várakozások, kifejezetten világos és aktuális veszélyforrások - nyilatkozta Malcolm Knight a Bank of International Settlements vezérigazgatója.

A várakozások baljóslatúak, ugyanis a várható változások a gazdasági folyamatokban, mind a lassuló gazdasági növekedés és fejlődés, karöltve a növekvő inflációval, mind a defláció lehetséges felbukkanása katasztrofális hatással lenne a világ országainak gazdaságára.

Az inflációs emelkedésnek a gazdaságokra gyakorolt nyomasztó hatása már most érzékelhető a legtöbb fejlett országban. A BIS véleménye szerint a veszély valós, nagy az esélye egy globális gazdasági válság kirobbanásának az elkövetkezendő évek során, mely a pénzügyi szektorból fog kiindulni - derül ki a The Wall Street Yournal internetes hírportál hasábjairól.