EU-élbolyban a hazai élelmiszerdrágulás

Vágólapra másolva!
Az Eurostat, az EU statisztikai hivatalának interneten elérhető adatai szerint 2007-ben Magyarországon 12,8 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak.
Vágólapra másolva!

Ha az élelmiszerek mellett a nem alkoholos italokat is figyelembe vesszük, akkor e termékcsoport esetében Magyarországon 12 százalék volt a drágulás.

Magyarország ezzel az "élbolyban" van az uniós országok között a drágulás ütemét tekintve.

Hazánkat csak Lettország és Bulgária előzi meg: az élelmiszerekre vetítve az előbbi országban 13,9, az utóbbiban 13,8 százalék volt tavaly az infláció. A nem alkoholos üdítő italokkal bővített terméklistára vetítve a lett és a bolgár adat egyaránt 13,5.

E három országon túl egyedül Litvániában volt még 10 százalék felett a drágulás mértéke: csak élelmiszerre vetítve 11,4, nem alkoholos itallal kiegészítve 11,1 százalék.

Az összes többi uniós ország mutatója 10 százalék alatti volt. Az uniós átlag - akár csak az élelmiszereket, akár az élelmiszereket a nem alkoholos italokkal együtt nézve - 3,5 százalékos áremelkedést mutatott 2007-ben.