A pénzügyőrség nyomoz a Human Rentnél

Vágólapra másolva!
Munkáltatással kapcsolatos visszaélés gyanúja miatt nyomoz a vám- és pénzügyőrség egy budapesti székhelyű, munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég ellen - közölte Sipos Jenő, a hatóság szóvivője az MTI érdeklődésére kedden. Az MTI információja szerint az érintett cég a Humán Rent Európa Zrt.
Vágólapra másolva!

A távirati iroda azt követően kereste meg Sipos Jenőt, hogy a birtokába került a Humán Rent Európa Zrt. múlt héten pénteken partnereinek küldött elektronikus levele.

Ebben Alexander Molnár vezérigazgató arról tájékoztatja a cég partnereit, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) munkatársai előző nap házkutatást tartottak a központi irodában, ahol "kifejezetten munkaügyi anyagokat - bérpapírokat, bérkartonokat, illetve humán erőforrás nyilvántartó elektronikus adatokat (rendszert) - másoltak le".

Sipos Jenő az MTI megkeresésére annyit közölt: a VPOP munkáltatással kapcsolatos visszaélés gyanúja miatt nyomoz egy fővárosi székhelyű, munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégnél.

A VPOP bűnügyi információk alapján rendelt el nyomozást, és ennek keretében tartottak házkutatást a cég székhelyén. Jelenleg folyik a beszerzett iratok elemzése, értékelése, a nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik.

A Magyar Televízió "A tévé ügyvédje" című műsora az utóbbi időben többször foglalkozott a Humán Renttel, a műsor a társaságnál felfedezhető visszásságokra hívta fel a figyelmet.

A műsor közlése szerint problémák voltak többek között a bérszámfejtéssel, a pótlékok és túlórák kifizetésével, a magánnyugdíj-pénztári tagdíjfizetéssel.