Hulladéklerakó épült Görcsöny mellett

Vágólapra másolva!
Átadták a BIOKOM Kft. új szilárdhulladék-lerakóját a baranyai Görcsöny mellett csütörtökön - közölte a Pécs és környéke hulladékkezelését is ellátó vállalat marketing menedzsere az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Lóczi Szidónia elmondta: a cég saját erőből két lépcsőben, összesen 200 millió forintot költ a modern, európai uniós előírásoknak megfelelő, egykori agyagbánya helyén kialakított létesítményre, ezzel párhuzamosan rekultiválja a falu korábbi lerakóját.

A marketing menedzser hozzátette, hogy a kiváló vízzáró tulajdonságokkal rendelkező terület mintegy 300 ezer köbméter préselt kommunális hulladékot képes fogadni, így a Pécsett és környékén keletkező hulladékmennyiséget figyelembe véve 3-4 év alatt megtelik. Ezt követően bezárják, vastag földréteggel lefedik, alkalmassá téve legeltetésre, vagy szabadidős tevékenységre.

Lóczi Szidónia megjegyezte: a beruházásra azért van szükség, mert a korábbi tervekhez képest elhúzódik a 300 dél-dunántúli település hulladék-elhelyezési gondjait megoldó, 30 milliárd forintos Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási program megvalósítása, s időközben megteltek a térségi lerakók.