Bajnai az adócsökkentés mellett érvelt

Vágólapra másolva!
Az élőmunkát terhelő adók és járulékok csökkentése mellett fontos cél, hogy 750-800 milliárd forint megtakarítás jöjjön létre a gazdasági bürokrácia területén - jelentette ki Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén  szerdán Budapesten.
Vágólapra másolva!

Magyarországot egyetlen közös cél, vízió vezérelheti: az évi ötszázalékos, az Európai Unió átlagát legalább két százalékponttal meghaladó gazdasági növekedési ütem - mondta Bajnai Gordon. A növekedés gyorsításának legfőbb akadálya a munkához való negatív hozzáállás, hiszen a felnőtt lakosság 43 százaléka inaktív - tette hozzá.

Az előadás során növekedést segítő tételként említette az európai uniós források segítségével 2008 közepétől 2009 végéig megvalósuló beruházásokat, amelyek az építőipar számára 1500 milliárd forintos megrendelést jelentenek, miközben ezen ágazat tavalyi teljesítményének összege 1963 milliárd forint volt.

Az élőmunkát terhelő adók és járulékok csökkentését, a költségvetési egyensúly figyelembevételével, csak a keletkező forrásokból lehet finanszírozni, ennek mértékéről csak az első félév gazdasági mutatóinak ismeretében lehet tárgyalni - jelezte a miniszter.

Mivel az adóváltozások fő terepe a Pénzügyminisztériumban van, Bajnai Gordon erről kevesebbet, a túlsúlyos gazdasági bürokrácia csökkentésének tervéről többet beszélt.

Amíg az Európai Unióban a GDP 3,5 százalékát emészti fel a vállalkozásokat terhelő gazdasági bürokrácia, addig Magyarországon a GDP 6,8 százalékát, azaz ha csak az EU átlagára sikerül leszorítania költségeket, az 750-800 milliárd forintot jelent - magyarázta. Az elburjánzott területek közül az adóadminisztrációt, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adminisztrációt, az engedélyezési eljárásokat és a körbetartozások jogi és finanszírozási problémáit említette a miniszter.

Eddig egy vállalkozás bejegyzése 37 órát vett igénybe, július elsejétől ez egy órára zsugorodik - rögzítette Bajnai Gordon.

A gazdasági bürokrácia ésszerűsítése jegyében a kormány a második félévben Gazdasági Egyeztető Fórumot hoz létre, ahol a gazdasági élet képviselőivel havonta, hathetente kíván egyeztetni a vállalkozásokat közvetlenül érintő jogszabályok, kormányzati intézkedések előkészítő szakaszában - közölte a miniszter.