Veszteséggel zárt a BUX

Vágólapra másolva!
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,46 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 20 385,56 ponton zárt kedden.
Vágólapra másolva!

Az OTP-részvények ára 0,82 százalékkal 6301 forintra erősödött, a bankpapír forgalma 6,443 milliárd forintot tett ki.

A Mol papírjaival 2,452 milliárd forintért kereskedtek, a részvények ára 0,98 százalékkal 20 800 forintra esett.

A Richter-részvények 31 900 forinton zártak, ami a legutolsó záróárhoz képest 0,31 százalékos csökkenés. A papír forgalma 1,198 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom papírok 1,5 milliárd forintos forgalommal 716 forinton zártak, ami 2,45 százalékkal alacsonyabb, mint a tegnapi záróérték.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 11,81 ponttal, 0,5 százalékkal 2353,62 pontra nőtt.

A CETOP20 2857,18 ponton zárt, ami az előző napi záróhoz képest 19,63 pontos, azaz 0,67 százalékos esés.

Blahó Levente, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője szerint az index esett ugyan kedden, de a forgalom mintegy felét adó OTP pozitív zárásának köszönhetően csökkenése nem volt jelentős.

A BUX délelőtti, negatív tartományba fordulását a pesszimista nemzetközi hangulat okozta, a vezető papírok nyomott áron forognak.

Az elemző szerint a Mol esését az okozta, hogy az Európai Bizottság kétségeit fejezte ki az OMV szándékát illetően, hogy megvásárolja a Mol jelentős részét.

Az osztrák kőolajipari vállalat az MTI-hez kedden jutatott el egy dokumentumot, amely szerint az európai bizottság beazonosította azokat a területeket, amelyeken versenyjogi szempontból kifogásai vannak. Ezek között szerepel a finomítói tevékenység és a marketing(ezen belül a kúthálózat, valamint a finomítói termékek nagykereskedelme), amely területekre a bizottság kiemelt figyelmet fordít.

Az elemző szerint a keddi forgalom alacsony volt, a nyár folyamán továbbra is alacsony aktivitás várható a tőzsdén.

Veszteségek Nyugat Európában

A nyugat-európai részvénypiacok kedden viszonylag jó hangulatban kezdtek, de később a befektetők kedvét szegték a gyenge amerikai adatok: kedden jelent meg, hogy az amerikai fogyasztók vásárlási hajlandósága 16 éve a legalacsonyabb. A nap végére a veszteségek csökkentek, mert a korábban olcsóbbodott bankrészvények iránt nőtt az érdeklődés. A legnagyobb európai bankok a nap végére 2-4 százalékkal drágultak.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,5 százalékos nyereséggel kezdett, napközben 1,5 százalékos veszteségig süllyedt, a napot előzetes adat szerint 0,5 százalékos veszteséggel 1216,99 ponton végezte, 19,22 százalékkal alacsonyabban az év végi értékénél.

Hétfőn 0,1 százalékot nyert, a múlt héten 3,5 százalékot vesztett, az előző héten 1,3 százalékot vesztett. Májusban 0,3 százalékot vesztett, előtte áprilisban 6 százalékot nyert, ez majdnem öt éve a legnagyobb egyhavi előretörés volt. Előzőleg, márciusban ötödik hónapja esett, az első negyedévben 16 százalékot vesztett, a legnagyobb negyedévi veszteségét szenvedte el 2002 harmadik negyede óta. Tavaly 1,56 százalékot nyert, ezzel 2007 volt a leggyengébb éve 2002 óta, pedig tavaly júliusban hat és fél évi csúcson volt.

Kedden a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 32,5 pontos, azaz 0,57 százalékos veszteséggel 5634,7 ponton zárt, 12,73 százalékkal alacsonyabban, mint az év végén. Tavaly 3,80 százalékot nyert.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 53,40 pontos, azaz 0,81 százalékos veszteséggel 6536,06 ponton végzett, 18,98 százalékkal az év végi értéke alatt. Tavaly 22,29 százalékot nyert.

Párizsban a CAC-40 37,61 ponttal, azaz 0,83 százalékkal 4473,76 pontra süllyedt, 20,31 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. Tavaly 1,54 százalékot nyert.