Kamatemelést sejtet az MNB

Vágólapra másolva!
A JPMorgan heti globális adatfigyelő és -előrejelző elemzése szerint az elmúlt hetek határozottan keményebbre forduló monetáris tanácsi retorikája után meglepő lenne, ha az MNB hétfőn nem szigorítana - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A piac a negyed százalékpontos emelést teljes mértékben beárazta, de a JPMorgan 15 százalékos valószínűséget ad egy fél százalékpontos hétfői emelésnek is, vagyis annak, hogy a korábbi plafonnak hitt 9 százalékos szintet a jegybank már ma eléri.

Az elemzőház szerint komoly nyomást jelent, hogy az ECB vélhetően szintén kamatot emel júliusban, ha ezt az MNB nem követné, az lefelé irányuló nyomás alá helyezheti a forintot. Ugyancsak ezzel támasztja alá vélekedését a Goldman Sachs hétvégi londoni előrejelzése is, álláspontjuk szerint az európai kamatemelés miatt szűkülő hozamelőny további szigorítás felé nyomhatja a magyar jegybankot.

A két kutatóintézet abban is egyetért, hogy Magyarországon a forintárfolyam a legfontosabb változó az infláció szempontjából, ám a JPMorgan már figyelmeztet: bár a forint a leghatékonyabb dezinflációs eszköz a jelentős ellátási oldali ársokkok ellen, ám az árfolyam-erősödési folyamat június egészében már nem szélesedett az előző hónapokhoz hasonló mértékben.

A Goldman Sachs londoni elemzői szerint a 3 százalékos hosszú távú inflációs céllal egyértelműen nem összeegyeztethető legutóbbi magyarországi béradatok növelik annak az esélyét, hogy a 9 százalékos kamattetőzés kevés lesz. A Dresdner Kleinwort szerint a 9 százalék elérése után szünet várható, de lehetséges további kamatemelés is, ha a politikai környezet romlik vagy jelentős romlás következik be az inflációs kilátásokban, például további olajár-emelkedés vagy áfaemelés miatt. A Merrill Lynch szerint a kamatszint 2009 végére süllyedhet vissza 7,50 százalékos szintre - olvasható a Napi Gazdaságban.