Hankook részvényeket vett a Michelin

Vágólapra másolva!
A Magyarországon összesen három gumigyárat üzemeltető két multinacionális vállalat, a Michelin és a Hankook szorosabbra fűzte a kapcsolatát, miután a francia cég három százalékkal növelte részesedését a dél-koreai vállalatban.
Vágólapra másolva!

A francia gumigyártó cég, a Michelin bejelentette szerdán, hogy hatról 8,9 százalékra emelte részesedését dél-koreai riválisában, a Hankook Tire-ben. A Michelin szóvivője hozzátette, hogy a részvényvásárlás összhangban van egy korábbi megállapodással, amelyet a két cég egymással kötött, és amelyben a Michelin jogot kapott arra, hogy 10 százalékig emelje részesedését a dél-koreai társaságban.

Előzőleg a Hankook részvényei napi limittel emelkedtek a tőzsdén, vagyis elérték a lehető legmagasabb árfolyam-emelkedést, 15 százalékot. A tőzsdén olyan hírek terjedtek el, hogy a Michelin felvásárolja riválisát, emiatt szökött magasba a kurzus, és ezután jelentette be a francia cég, hogy mintegy 3 százalékkal növelte részesedését a Hankookban.

Korábban dél-koreai elemzők már felhívták a figyelmet arra, hogy a Michelin egy stratégiai szövetség keretében lép fel most a börzén, nem pedig ellenséges felvásárlást indított a Hankook feletti ellenőrzés megszerzésére.

Magyarországon mindkét világcégnek vannak üzemei. A Hankook Dunaújvárosban, a Michelin Budapesten és Nyíregyházán rendelkezik gyárakkal.

A Michelin régóta jelen van Magyarországon, 1996-ban vásárolta meg privatizáció keretében a Taurus különböző részlegeit. 2005 óta viszont már személygépkocsikhoz is gyárt gumikat nálunk a franica vállalat. A cég budapesti és nyíregyházi gyárai mellett Tuzséron kereskedelmi és raktárbázist működtet.

A Hankook állami támogatásakor kikötötték, hogy 100 kilométeres körzetben a magyar állam nem támogat új gumigyár-beruházást, de ezt akkor sem a magyar, sem az uniós versenyhivatal nem kifogásolta. Magyarországon a Hankook és a Michelin mellett a japán Bridgestone-nak van gumigyártó bázisa, Tatabányán.