Olcsóbb a nyaralás a szomszédoknál

Vágólapra másolva!
A külföldi nyaralás már nem számít akkora luxusnak, mint régen. Van, aki nem a télből a nyárba röpítő utakat választja, hanem marad a régi, jól bevált - nem mellesleg olcsóbb - nyáron nyaralunk szokás mellett. Az egzotikus utak mellett egyre többen indulnak a régióbeli országokba, ahol az euró bevezetése - jó esetben - még csak a tervek között szerepel, vagy éppenhogy túl vannak rajta.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapokban a forint nemcsak az euróval szemben, hanem a régiós valutákkal szemben is erősödni tudott, így a tavalyihoz képest gyakorlatilag olcsóbb lehet a nyaralás a környező országokba látogató magyaroknak. Hont András, a Hamilton Tőzsdeügynökségtől a tendencia folytatódására számít. Elképzelhető ugyanis, hogy az euróbevezetést követő infláció-ugrást a forint erősen tartásával igyekeznek majd elkerülni.

Kósa Zoltán, a Magyarországi Pénzváltók Országos Egyesületének elnöke szerint azonban a régiós valuták iránti növekvő igény már több éve tendencia. A régi keleti államok valutáinak árfolyamai nagyságrendileg együtt mozognak, ezért nem fogható a keresletnövekedés a forint erősödésére, hanem az ott található szolgáltatások javulása az ok.

Tapasztalatai szerint Románia, (mely kivételként a gyengülő lejjel, olcsóbb lehet a tavalyinál) Bulgária és Ukrajna is nagyobb tömegeket vonz, mint egy pár ével ezelőtt, miközben Horvátország és Szlovákia látogatottsága stagnál. Szerbiában politikai bizonytalanság miatt elsősorban a határmenti bevásárlóturizmus a jellemző, itt azonban általában euróval, dinárral és forinttal is lehet fizetni, így nehezen lehet megállapítani a dínár keresettségéből az odalátogatók mennyiségét.

Horvátország a sztár

Körülnéztünk, melyik szomszédos ország számít kedvelt célpontnak és mennyiért kel el mostanában a nem közös valuta. A táblázatban a Magyar Nemzeti Bank június 16-ai hivatalos árfolyamai szerepelnek.

Még mindig Horvátország számít a legkedveltebb célpontnak a magyar nyaralók szemében. Az Exclusive Tours utazási iroda tapasztalatai alapján az Adria és a görög tengerpart ugyanakkora népszerűségnek örvend. Egyre többen választják ugyanakkor Bulgáriát, ahol egyre több megfizethető szálloda épül. Szlovénia is bekerült a látogatott országok közé, főleg azoknak, akik megengedhetik maguknak.

Rendőrök és rossz utak

Albánia egyelőre nem tartozik az álomnyaralás helyszíneihez, az utazási iroda szerint ez a hírhedt közbiztonságnak - pontosabban annak hiányának - köszönhető. Szerbiától talán az eddigi rossz tapasztalatok - rendőri intézkedések - és a meglehetősen leromlott úthálózatok tartják távol a kikapcsolódni vágyókat. Ukrajnától is az infrastruktúra hiánya tartja távol a tömegeket.

Románia, mint nyaralási célpont az utazási iroda tapasztalatai alapján egyelőre szintén nem nagyon jön szóba. Az árak ugyanakkor a kisebb pénztárcával rendelkezőknek is megfelelőek és a tengerpart is alkalmas lenne a nagyobb tömegek fogadására. Észtországba is kevesen utaznak, azok azonban, akik mégis eljutnak oda, arról számolnak be, hogy hatalmas fejlődésen ment át az ország, így még az is elképzelhető, hogy a jövőben egyre többen választják.

A térség valutáinak árfolyama (forint)

lett lat

71,56

bolgár leva

126,34

litván litas

350,02

belarusz rubel

97,90

lengyel zloty

72,97

cseh korona

10,22

román lei

67,50

szerb dínár

3,11

észt korona

15,79

orosz rubel

6,75

euró

247,14

szlovák korona

8,15

horvát kuna

34,11

török líra

128,44

ukrán hrivnya

34,08

Forrás: MNB

A balkáni országok gazdasága lendületet vett az elmúlt időszakban. A térség dél-nyugati fele például 6,2 százalékos növekedést bírt produkálni. Egy ICEG-elemzés kitér Törökországra is, ahol 23 egymást követő negyedévben növekedést mutatott a gazdaság, ami új rekordnak számít. Az infláció magas ugyan és a valuta is gyengülőben, a hiány mégis kisebb lehet.

Visszatérve a balkáni államokra, 2008-ban kisebb növekedést lehet várni, mint az impozáns 6,2 százalék, a helyzet azonban nem túl rossz, mivel így is elérheti az 5,5 százalékot.

A növekedés Szerbiában meghaladta a 7 százalékot és Macedónia kivételében, az összes állam 5 százalék feletti növekedést produkált. Az infláció már 2007 második felében felpörgött a térségben és ez a tendencia, köszönhetően az emelkedő élelmiszer- és energiaáraknak, valamint a száraz nyárnak, 2008 egészére jellemző maradhat. A jelenlegi infláció a régióban eléri a 6 százalékot. Ebből a legmagasabbat Szerbia mondhatja magáénak a maga 8,5 és 10 százaléka között.

Horvátországban idén májusban 1,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet Horvátországban.

A bolgár központi bank azzal számol, hogy az év végén 7-8 százalék lesz az infláció. Dimitar Kosztov jegybanki alelnök az élelmiszerárak emelkedésével indokolta, hogy miért nem teljesül a kormány 2008 végére vonatkozó 6,9 százalékos inflációs célja. Idén áprilisban 14,6 százalék volt az éves infláció.

Romániában 8,6 százalékkal drágultak áprilisban az egy évvel ezelőtti szinthez lépest az árak. A szakértők ennél valamivel kisebb inflációt, 8,5 százalékos drágulást vártak.

Szlovákiában májusban átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 4,0 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly májusban. Az elemzők csak 3,9 százalékos tizenkét havi inflációt jósoltak.

Szlovéniában áprilisban az inflációs ráta 6,2 százalékra mérséklődött a márciusban mért 6,6 százalékról. Elemzők szerint a ráta az év végén valamivel 3 százalék felett zárhat, ha a kormány eleget tesz a költségvetési többletet célzó ígéretének.