Átverés kirándulással, fürdőlátogatással

Vágólapra másolva!
"Ortobéd" matrac, "nedszívó" gyapjúval - ehhez hasonló helyesírású, bőbeszédű prospektusok invitálják a gyanútlan, hiszékeny vásárlókat a termékbemutatókra, amelyeket kirándulással, fürdőlátogatással összekötve reklámoznak egyes kontárok - figyelmeztet a Kosár, a fogyasztók magazinja.
Vágólapra másolva!

A garnitúrát 150 ezer forintra tartják eredetileg, de csak most, "akciósan", 43 500 forintért el lehet vinni.

Később aztán kiderül, hogy a prospektusból egy szó sem igaz, hiszen a gyapjú nem természetes rost - ahogyan állítják - , hanem szál.

Nem a modern technológiának köszönhetően lehet belőle ágyneműt, ruhaneműt és szőnyeget készíteni - miképpen hirdetik -, hiszen több ezer éves technikáról és gyakorlatról van szó.

Végül pedig: az akciós árnak a töredékét sem éri a kínált portéka, az ár persze csöppet sem kedvezményes, de a kereskedő már nem érhető el.

Újabban házakhoz, lakásba is becsöngetnek különféle árukat eladni kívánó kereskedők, és vannak, akik ajtót nyitnak, beengedik őket, és bedőlnek nekik - mutat rá a Kosár.