Jóval magasabb lett az infláció a vártnál

Vágólapra másolva!
Májusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,1 százalék voltt, 2007. májushoz viszonyítva pedig 7,0 százalékkal növekedtek az árak, ez az adat pedig jóval magasabb a vártnál. Idén, az első öt hónapban, átlagosan 6,9 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

Egy hónap alatt - 2008. áprilishoz viszonyítva - az élelmiszerek árai 1,9 százalékkal emelkedtek. Ez az átlagot meghaladó növekedés meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 11,4 százalékos áremelkedésnek a következménye. Növekedett továbbá a kávé (3,1), a baromfihús (2,8), valamint a csokoládé, kakaó (2,3) ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal drágultak.

A legnagyobb mértékben (2,2 százalékkal) a háztartási energia árai emelkedtek, ezen belül a vezetékes gázért átlagosan 7,0 százalékkal kellett többet fizetni. Az átlaggal megegyező mértékben (1,1 százalék) drágultak az egyéb cikkek árai, ezen belül a járműüzemanyagok ára 3,2 százalékkal nőtt. A ruházkodási cikkek és a szolgáltatások esetében átlag alatti (0,6-0,6 százalékos) áremelkedés volt megfigyelhető. A szeszes italok, dohányáruk árai szintén az átlag alatt (0,3 százalékkal) drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

A 12 hónap alatt, 2007. májushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 13,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult az étolaj 69,2, a liszt 45,8, a száraztészta 23,9, a tej 22,8, a sajt 22,1, a tojás 19,8, a kenyér 18,8, valamint a baromfihús 18,6 százalékkal. A háztartási energia átlagot meghaladó 11,3 százalékos áremelkedésén belül, a vezetékes gáz ára 17,5 százalékkal nőtt.

Átlag alatt drágultak az egyéb cikkek (6,4 százalék) árai, ezen belül a járműüzemanyagok ára 16,1, a gyógyszer, gyógyáru 1,8 százalékkal növekedett. A szeszes italok, dohányáruk (5,4) és a szolgáltatások (5,0 százalékos) árnövekedése az átlagosnál szintén alacsonyabb volt. Ez utóbbin belül a szemétszállítás díja 11,6, a csatornadíj 10,8, a vízdíj 10,2, a távközlés 0,5%-kal drágult. A ruházkodási cikkek esetében kis mértékű áremelkedés (0,7 százalék) volt megfigyelhető. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2007. májusban.

A várakozásoknál kedvezőtlenebb adat ellenére szerdán reggel a forint erősebben, 247,60/70 forint/eurós árfolyamon nyitott.

Érzékenyebbek vagyunk a régiónál

Barcza György, a K&H elemzője - Mináry Borbálával, a KSH főosztályvezető-helyettesével egyetértve - a vártnál magasabb infláció okát az élelmiszerárak emelkedésében látja. Szerinte ugyanis az elemzőknek a gázár jelentős növekedésére számítani kellett.

A magas infláció egyben indokolja a szigorú jegybanki politikát is. Barcza György ezért további kamatemelésre számít és elmondta, hogy a piaci szereplők ezt már be is árazták. A K&H elemzője szerint további 50 bázisponttal emelkedhet az alapkamat, de semmilyen hirtelen sokk nem kényszeríti a jegybankot arra, hogy ezt rögtön a követketző alkalommal megtegye, tehát valószínűleg a következő két jegybanki döntés egyaránt 25-25 bázispontos kamattemelés lesz.

Barcza György véleménye az, hogy a magas inflációs adat nem belső sokkal, hanem világpiaci áremelkedéssel magyarázható. Hazánk a világpiaci árszínvonal-növekedésekre rendszerint érzékenyebben reagál, mint a régió többi országa. Ennek okát az elemző hazánk inflációs politikájának történetében látja. Nálunk ugyanis a rendszerváltást követően még nem történt meg, hogy egy antiinflációs intézkedés-sorozatot végigvittek volna. Barcza György hozzátette, hogy az MNB ezúttal elszántnak tűnik, amit többször is kamatemeléssel bizonyított, azonban nem ártana, ha a kormány teljes mellszélességgel kiállna a jegybanki politika mellett.

Többen várnak kamatemelést

Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője szerint elsősorban a havi szinten 1,9 százalékkal dráguló élelmiszerek, az emelkedő üzemanyagárak és az áprilisi gázáremelés hatása mutatkozik meg a májusi 1,1 százalékos havi inflációs adatban. Az üzemanyagok drágulása és a gázáremelés egyaránt 0,2 százalékkal emelte az indexet. Az elemző emellett kiemelte a szolgáltatások árának 0,6 százalékos havi drágulását.

A CIB Bank elemzője szerint a vártnál jóval magasabb, 7 százalékos májusi árindex növeli az esélyét egy júniusi kamatemelésnek, annak ellenére, hogy Simor András jegybankelnök előző nap egyenlő esélyt adott a kamatok emelésének és szinten tartásának. Trippon Mariann úgy véli, júniusban az infláció kissé mérséklődhet. Számításai szerint 2008-ban az átlagos infláció 6,5 százalék körül alakulhat, decemberben pedig az éves infláció 5,5 százalékra csökkenhet.

Éves infláció: 6,5 százalék

Németh Dávid, az ING Bank elemzője kiemelte, hogy elsősorban az élelmiszerek, különösen a feldolgozatlan élelmiszerek árában volt jelentős mértékű a drágulás. Továbbra is nagy mértékben emelkedett az üzemanyagok ára, és ahogy az várható volt a gázáremelés hatása is megjelent az inflációban. A ruházati cikkek áremelkedése alacsonyabb volt a tavalyi adattal összehasonlítva, viszont a piaci szolgáltatások ára nagyobb mértékben nőtt, mint egy évvel korábban. Az elemző megjegyezte, hogy ez utóbbi területen mérsékeltebb növekedésre számított, így azonban a szolgáltatások nem várt drágulása kis kockázatot jelent a továbbiakban.

Németh Dávid szerint az infláció a nyári hónapokban, június-július-augusztusban sem fog érdemben csökkenni, sőt akár fölfelé is mehet, elérheti a 7,3-7,4 százalékot. A 12 havi drágulás év vége felé 6 százalékra mérséklődhet, az éves átlagos infláció pedig 6,5 százalék körül alakulhat az idén.

Kevesebbet vártak

Zömmel stagnáló, vagy kissé még gyorsuló éves inflációt vártak a londoni feltörekvő piaci elemzők is, akik közül többen a meredek energiaár-emelkedés miatt a nyár egészére a jelenlegi szint környékére beragadó éves drágulási ütemeket jósoltak, mindannyian alulprognosztizálva a KSH által jelentett adatot.