Új gazdahitel a TakarékBanknál

Vágólapra másolva!
A mezőgazdasági mikro- és kisvállalkozások számára 2007 utolsó negyedévében bevezetett gazdahitel-gazdakártya konstrukció révén már 5,6 milliárd forint hitelállományt helyeztek ki a TakarékBank tulajdonosi körét adó, vele  együttműködő takarékszövetkezetek.
Vágólapra másolva!

A bank az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében tájékoztat arról, hogy ez év június elejétől az agráriumhoz nem kötődő mikro- és kisvállalkozások támogatása érdekében a Takarékszövetkezeti Integráció megkezdte a Széchenyi Kártya 2 forgalmazását is.

A TakarékBank gazdahitel-gazdakártya konstrukciójában a hitelkérő vállalkozó MasterCard Electronic Business kártyát is kap, amelyhez kedvező kamat és alacsony garanciadíj társul. A hitel kizárólag mezőgazdasági termék előállításával kapcsolatos tevékenységet finanszírozhat. Ezen belül a kölcsön felhasználható akár forgóeszközök, akár beruházások finanszírozására is. A hitel összege 1-15 millió forint között mozog, a futamidő három hónaptól két évig terjedhet.

A hitelt - amelyhez az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány 80 százalékos készfizető kezességet vállal - minden, legalább egy éve működő, lejárt hitel- és köztartozással nem rendelkező agrárvállalkozó igénybe veheti.

Egerszegi Ádám, a TakarékBank üzletágigazgatója szerint a gazdakártyán keresztül igénybevett hitel összege átlagosan 5,6 millió forint. A termék a Takarékbankkal együttműködő integráció tagjainál, országszerte 101 takarékszövetkezet 901 kirendeltségén igényelhető.

A korábbi konstrukcióhoz képest további kedvezményeket tartalmazó Széchenyi Kártya 2 forgalmazását idén június elején megkezdték a takarékszövetkezeti integráció tagjai is.

A legalább két éve működő vállalkozások számára már kétéves futamidővel kínált Széchenyi Kártya 2 akár 25 millió forintos hitelkeretet is biztosít. A hitel minden, a vállalkozás érdekében felmerülő és elszámolható kiadásra felhasználható, akár vásárlás, akár készpénzfelvétel, átutalás vagy inkasszó teljesítése útján, belföldön és külföldön egyaránt. A Takarékszövetkezeti Integráció 2005-ös csatlakozása óta a takarékok eddig mintegy 15.600 kártyát adtak ki.

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (TakarékBank) részvényeinek többségét (63,8 százalék) a szövetkezeti szektor tagjai birtokolják, a hitelintézetben kisebbségi (jelenleg 36,2 százalékos) részesedéssel rendelkezik a frankfurti központú DZ Bank AG.

A bank mérlegfőösszege 2007-ben 295 milliárd forint volt, betétállománya 187 milliárd, míg hitelállománya 123 milliárd forintot tett ki, adózás utáni eredménye pedig elérte az 1,274 milliárd forintot.