Erősödéssel nyitott a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,94 pontos emelkedéssel, 22 390,35 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,42 százalékos erősödés.
Vágólapra másolva!

Délután az amerikai foglalkoztatási adatok határozhatják meg a nemzetközi hangulatot, így a BUX alakulását is - mondták el az MTI-nek banki elemzők pénteken. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline elemzője szerint az európai piacokon, így a BÉT-en is erősödhetnek az árfolyamok, köszönhetően annak, hogy az amerikai piacok jelentős pluszban zártak.

A nap egészében is megmaradhat a pozitív hangulat, várhatóan a vezető részvények árfolyama emelkedik, de az sem kizárt, hogy az emelkedő trend megfordul - mondta az elemző. Az optimista hangulatot ugyanis beárnyékolja az olajárak emelkedése és a pénzügyi szektort érintő negatív amerikai hírek.

Hozzátette, hogy további bizonytalanságot jelent a forint árfolyamának gyengülése is, ami nem kedvez a Magyar Telekom és az OTP árfolyamának. A forgalom várhatóan alacsony lesz az elemző szerint.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a forintot gyengítő indokok közé sorolta az európai kamatemelési várakozások erősödését. Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet csütörtökön azt mondta, "nem biztos, de lehetséges", hogy a bank a következő, júliusi kamatértekezletén "esetleg kis kamatmozdulatot tesz".

A bejelentést követően emelkedtek a hozamok. Nem segít a forintnak a törökországi politikai bizonytalanság sem. Ugyanakkor úgy vélte, bár a részvényárfolyamokra kedvezően hat az optimista nemzetközi hangulat, a délutáni amerikai foglalkoztatási adatok fordíthatnak az emelkedő árfolyamtrenden.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,41 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 22 296,41 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,35 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével enyhén erősödtek az előző napi záráshoz képest.