Jelentős igénylés gyógy-idegenforgalomra

Vágólapra másolva!
Összesen 66 gyógy-idegenforgalmi és egészségturisztikai projekt megvalósításához, 26 milliárd forintnyi támogatást igényeltek idáig a beruházók az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében - jelentette ki az önkormányzati tárca turisztikai szakállamtitkára csütörtökön Egerszalókon.
Vágólapra másolva!

"Ez az eddig meghirdetett pályázati körben a pályázatok 12 százalékát, illetve a támogatási igény 22 százalékát jelenti" - közölte Kovács Miklós az Országgyűlés Egészségturisztikai Albizottságának kihelyezett ülésén.

Mint elmondta: a kormány által elfogadott 2013-ig megfogalmazott egészségturisztikai stratégia szerint, a szálláshelyfejlesztéssel összhangban kívánják ösztönözni a gyógy-idegenforgalmi és egészségturisztikai fejlesztéseket.

Kifejtette, hogy ez szinkronban van a balneológiai oktatással és képzéssel, illetve az orvos-szakma bevonásával, ennek keretében megkezdődött egy balneológiai intézet létrehozásának előkészítése is.

Az intézet megvalósítása a gyógyvizek minősítése érdekében is egyre sürgetőbb - mondta a szakállamtitkár.

Róna Iván, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója arról szólt, hogy az idén különös figyelmet fordítanak a hazai termál-, gyógy-, és élővizek népszerűsítésére, a 2008-as esztendőt ugyanis a Vizek évévé nyilvánították.

A marketing kampány keretében itthon és külföldön promóciós kiadványokban, óriásplakátok segítségével bíztatják a fürdőhelyek látogatására a turistákat - ismertette.

Emellett meghirdették a 3 éjszakát fizet, 4 éjszakát kap akciót, amelyben országszerte 176 szálloda vesz részt - mondta a vezérigazgató.

Nagy Imre, az Észak-magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke arról szólt, hogy a régió rendkívül gazdag gyógy és termálvizekben, hiszen Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékben összesen 44 ilyen lelőhely található.

Az Észak-magyarországi Regionális Operatív Program keretében mintegy 60 milliárd forint használható fel 2013-ig gyógy-idegenforgalmi és egészségturisztikai fejlesztésekre - mondta az elnök.

A sódombjáról híres egerszalóki gyógy és wellnessfürdő 2007. júniusában nyílt meg a nagyközönség előtt. A több mint 10 ezer négyzetméternyi beépített területen 17, összesen 1900 négyzetméternyi vízfelületű kül- és beltéri medencével várják a látogatókat.