Hasít a cseh autóipar

2008.06.04. 10:21

Rekordnagyságú nyereséggel zárták a tavalyi (2007) évet a csehországi autógyárak. Bevételeik 641 milliárd koronára (körülbelül 6000 milliárd forint) emelkedtek, ami 15 százalékkal több, mint 2006-ban - közölte szerdán Prágában Martin Jahn, az autóipari szövetség elnöke. Az autógyártás teszi ki a cseh ipar mintegy 20 százalékát.

Az autókivitel 20 százalékkal növekedett, s a bevételek meghaladták a félmilliárd koronát. "A csehországi autóipar tavalyi sikere alapvetően két pilléren alapult: az első az, hogy jelentősen megnőtt a Skoda gépkocsik eladása, míg a másik az, hogy tavaly teljes kapacitással működni kezdett a TPCA autógyár Kolínban. Ez a siker a cseh beszállító cégek sikere is" - fejtette ki Jahn. Szükséges megjegyezni, hogy a sikerhez nagymértékben hozzájárul a nyugat-európai piacokon tapasztalható konjunktúra, valamint a közép- és kelet-európai országok gazdaságának dinamikus erősödése - állítja David Mark, a Patria Finance ügynökség elemzője.

Jön a Hyundai is

Az autóipar a kivitel húzóágazata is, mert a termelés jelentős része külföldi piacokon talál elhelyezésre. Tavaly Csehországban majdnem egymillió gépkocsit gyártottak. Az idén várhatóan első ízben a legyártott gépkocsik száma meghaladja az egymilliót. Csehország ezzel az első helyre kerül a világon az egy főre eső legyártott gépkocsik tekintetében. A Skoda és a TPCA mellé rövidesen felsorakozik a Hyundai cég is, amely két éven belül évente szintén mintegy 300 ezer személygépkocsit fog előállítani.

Több vélemény szerint is a jövőben lelassulhat a csehországi autóipar fejlődése, növekedése. Egyre nagyobb ugyanis a munkaerő hiány, különösen a jól képzett szakmunkások hiányzanak, s komoly problémákat okoz az egyre erősödő cseh korona, valamint a folyamatosan dráguló üzemanyagok is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK