New York lefelé zárt

Vágólapra másolva!
A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 1,23 százalék (31,13 pont) csökkenéssel 2491,53 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 503,82 ponton zárt, 1,06 százalék (134,50 pont) veszteséggel zárt.
Vágólapra másolva!

Hétfőn gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók, elsősorban a hitelválság következményeivel kapcsolatos aggodalmak újraéledésére, miután a Standard & Poor's hitelminősítő a világ vezető bankházai közül többet leminősített, illetve negatívra változtatta besorolásaik kilátását.

A nap folyamán korábban a befektetők bizalmát már gyengítette, hogy az ISM beszerzőmenedzser-mutató májusban immár negyedik hónapja mutatott hanyatlást, és az építőipari kiadások áprilisi mutatója is csökkent, még mindig a lakóingatlan-építések gyengeségét jelezve.

Nem bátorította a befektetőket a brit Bradford & Bingley jelzálogkölcsönző újabb tőkebevonási hirdetménye sem, amely ismét felélesztette az aggodalmakat a "nem elsőrendű jelzálogválság" iránt. A Bradford & Bingley maga 25 százalékot zuhant Londonban.

Tőzsdezáráskor az euró 1,5540 dollár volt. Egy euróért 240,65-241,05 forintot, egy dollárért 154,79-155,30 forintot adtak.