Nagyobb inflációra számít a jegybank

Vágólapra másolva!
Megemelte inflációs prognózisát a jegybank, az MNB szerint az idén 6,3 százalékkal emelkednek a fogyasztói árak, szemben a februárban prognosztizált 5,9 százalékkal - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn kiadott inflációs jelentésében.
Vágólapra másolva!

Az infláció 2008 negyedik negyedévére 6,2 százalékra, a jövő év negyedik negyedévére 3,4 százalékra csökken. Az idén az első negyedévi 6,9 százalékról fokozatosan csökken az infláció: a második negyedévben 6,6 százalékra, a jövő év első negyedévében 4,8 százalékra, majd 2009 végére 3,4 százalékra mérséklődik.

A 2009. évi átlagos fogyasztói árindex 4,2, a 2010. évi pedig 3 százalék lesz. A februári jelentésben 2009-re még 3,6 százalékos inflációt prognosztizált az MNB.

Javult a GDP és a folyó fizetési mérleg prognózisa

Megemelte GDP prognózisát a jegybank, az idei bővülést 2,2 százalékra, a jövő évi növekedést 3,2 százalékra valószínűsíti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn kiadott inflációs jelentésében.

Ezzel párhuzamosan a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP arányában idén 4,9 százalékos, jövőre 4,8 százalékos lesz a jegybank szerint. A prognózis alapján idén 5,3 milliárd eurós, jövőre pedig 5,5 milliárd eurós folyó mérleghiányt várnak a jegybank szakértői.