Hároméves csúcson a forint

Vágólapra másolva!
A forint nyitás óta kisebb korrekciókkal folyamatosan erősödik, sokhavi csúcsokat döntött meg egymás után a bankközi devizapiacon szerdán délelőtt a magyar deviza árfolyama. Elemzők szerint az erősödésnek technikai okai vannak, és a forint akár a 240-es szintet is áttörheti.
Vágólapra másolva!

Délután három óra után 243,70 forint körül jegyezték az eurót, szemben a nyitáskori 244,70/75 forinttal és az előző délutáni 246,50/60 forinttal. Reggel óta a bankközi kereskedelemben a forint legerősebb pozíciója az euróval szemben 242,40 volt, míg a leggyengébb 245,20. Ilyen erős a forint legutóbb 2005 márciusában volt.

Kereskedők szerint az árfolyam a 240,00 forintos technikai küszöb felé halad, sokak szerint, amennyiben ezt áttöri, akkor akár a 230 forintos euróárfolyam sem elképzelhetetlen.

235?

Pusztán technikai okai vannak a forint mostani erősödésének, az egyes árfolyamhatárok elérése ugyanis újabb vásárlásokhoz vezet - mondta el az [origo]-nak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A forint azóta erősödik, mióta a 2009-es szlovák euróbevezetés zöld jelzést kapott, de az izlandi koronával kapcsolatos hírek is segítették az erősödést. Szintén ebben az irányban hatott a kedden publikált első féléves hiányadat is. Suppan szerint kérdés, hogy az euró/forint-árfolyam áttöri-e a 240 forintos szintet, de ha igen, akkor elvileg akár 236 forintig is erősödhet. Az elemző szerint hamarosan gyengüléssel járó korrekció jöhet.

Samu János, a Concorde elemzője egy korábbi alaptalan gyengülés ugyancsak alaptalan mértékű korrekciójának nevezte az erősödést. Úgy vélte az euró akár 235 forintig is gyengülhet, ám, ha a nemzetközi hangulat ismét kedvezőtlenné válik, a forint újabb gyengülése következhet be. Rövid távon a spekulatív tényezők jelentően növelik a forint árfolyamának változékonyságát - figyelmeztetett. Samu János emlékeztetett rá, hogy februárig, márciusig folyamatosan gyengült a forint, akkor 278-300 forintos euró árfolyam előrejelzések is születtek. A forinttal szemben jelentős pozíciókat vettek fel a befektetők, erősen negatív nemzetközi hangulatban. A hangulat javult, és a jegybank hangnemet váltott - tette hozzá. Eltörölték a forint árfolyamsávját, és az MNB szigorú monetáris politikát kommunikált. A forint elleni spekuláció ettől kezdve egyre inkább értelmét vesztette, március óta erősödött is lassan az árfolyam.

Kisebb infláció

A mostani, jelentős erősödés valószínűleg azt jelenti, hogy tömegével zárják le veszteséges pozícióikat a befektetők. A külföldiek megítélése a makrohelyzetről azonban nem javult, nem vásároltak jelentős mennyiségben sem kötvényeket, sem részvényeket, és a hozamok sem estek. Nem látható bizonyosan, hogy mikor áll meg az erősödés, mivel azt sem tudni, hogy mennyi pozíció van még a piacon - tette hozzá. Bár az elemző szerint a rövid távú kilátásokból a forint gyengülését sem lehet kizárni, közép és hosszabb távon a fundamentumok javulásával a forint árfolyamának erősödése várható. A májusi jegybanki kamatemelést illetően úgy vélte: elképzelhető, hogy a monetáris tanács - a szigor ismételt kommunikációja mellett - a kamat szinten tartása mellett dönt. Az átmeneti forinterősödés nem lesz hatással az inflációra, ha azonban hosszabb távon ilyen erős marad az árfolyam, az 0,5 százalékponttal is csökkentheti az inflációt - tette hozzá Samu János.

A kamat emelése stabilizálhatja az erős árfolyamot, de Suppan szerint önmagában nem erősítené tovább jelentősen, míg a szinten tartás némi gyengülést hozhat. Az erősebb forint elvileg tompítja a világpiaci energiaárak kedvezőtlen hatásait, így az emelkedő inflációs várakozások mellett is kisebb gáz- és áramáremelést hozhat. Az exportőröknek azonban nagyobb költségeket okoz.

Az elemző azt mondja, a régióban is az erősödő devizák teremtették meg az árstabilitást, vagyis az infláció hosszú távú letöréséhez a devizák erősödése kellett - teszi hozzá. Suppan szerint érdemes eljátszani a gondolattal, hogy ha a forint sávszélét már korábban eltörölték volna, akkor most esetleg már 180 forintos euróról beszélnénk. Minden esetre, a magyar gazdaság fő problémái nem a forint árfolyamából fakadnak - teszi hozzá.

Forrás: TDCfinancial
Forrás: TDCfinancial