Eséssel nyitott a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,21 pontos csökkenéssel, 22 802,94 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest ez 0,64 százalékos gyengülést jelent.
Vágólapra másolva!

Negatív nyitás várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint negatív nyitás után bizonytalanság, iránykeresés jellemezheti a kereskedést. A napközben megjelenő makrogazdasági hírek bármilyen irányba elmozdíthatják az indexet. Hozzátette: a hétfői alacsony forgalom óvatosságra inti a befektetőket, lesznek akik várnak a nap folyamán érkező makrogazdasági adatokra.

A német ZEW gazdaságkutató intézet hangulat-indexe 11.00 órakor érkezik, a korábbi mínusz 40,7 után az elemzők mínusz 37,5 pontos értékre számítanak. Amerikából 14.30 órakor érkezik a legfrissebb termelői árindex, az elemzők arra számítanak, hogy a termelői árak éves növekedési üteme áprilisban az előző havi 6,6 százalékról 6,3 százalékra süllyed.

Nyugat-Európa is csökkenéssel nyitott

Kedden gyengüléssel indítottak a nyugat-európai részvénypiacok, amelyek az előző négy napot emelkedéssel zárták.

A tőzsdemutatók elsősorban a tovább dráguló olajár miatt felerősödött inflációs aggodalmakra gyengültek, miközben csökkenni kezdtek a bányaipari és a banki részvények.

Kedden reggel közölt adat szerint Németországban az áprilisi termelői árinfláció 20 havi csúcson volt az energiaárak emelkedésére.

Röviddel 9:30 előtt a válogatott európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 0,6 százalék csökkenéssel 1369,75 ponton volt.

Ugyanekkor a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 47,98 pontos gyengüléssel 7177,96 ponton állt, a londoni FTSE100 index 40,70 ponttal 6335,80 ponttal hanyatlott.

A FTSE az elmúlt négy nap során közel 2,5 százalékkal erősödött különösen a nyersanyagtermelő cégek papírjaink a drágulására.

A banki részvényeket gyengítette az az értesülés, amely szerint a Barclays bank felvásárlási ajánlatot tervez tenni egyik riválisára.