Új pert indít a Mollal az OMV

Vágólapra másolva!
Mol éves közgyűlésén meghozott határozatok bírósági megsemmisítését akarja elérni a magyar olajcég átvételére törekvő osztrák OMV, amely várhatóan hétfőn induló jogi keresetével "új frontot" nyit a Mol elnyeréséért folytatott, eddig csekély eredménnyel járó hadjáratában, írta hétfőn a Financial Times.
Vágólapra másolva!

Az OMV bírósági keresetet nyújtott be a Mol áprilisi közgyűlésén hozott összes határozat ellen, a szavazás jogszerűtlenségére hivatkozva. A Mol még nem kapta meg az OMV keresetének példányát, érdemben csak annak kézhezvétele után tud reagálni, mondták a Molnál az MTI-nek.

Az osztrák olaj- és gázipari vállalat, a per megindítását bejelentő hétfői közleménye szerint, azért tartja megtámadhatónak a határozatokat, mert azokat olyan részvényesek - köztük a Magnolia, az OTP, az ING Bank, az MFB Invest, a BNP Paribas és a CEZ - szavazataival fogadták el, amelyeknek - szerinte - a vonatkozó törvények alapján nem lett volna szabad szavazniuk.

Az osztrák vállalat kéri a budapesti Fővárosi Bíróságtól annak kimondását, hogy a Magnoliánál, az OTP-nél, az MFB Investnél, az ING Banknál, a BNP Paribas-nál és a CEZ-nél lévő Mol-részvények valójában sajátrészvényeknek tekintendők, következésképpen sem szavazati joggal nem járnak, sem osztalékra nem jogosítanak fel.

Az OMV továbbá különleges könyvvizsgáló bírósági kinevezését is kezdeményezte, akinek az lenne a megbízatása, hogy megvizsgálja és véleményezze a Mol és a beadványban felsorolt részvényesek között született megállapodásokat.

A közlemény emlékeztet arra, hogy az OMV többszöri próbálkozása ellenére a magyar cég igazgatósága mindannyiszor elutasította a részletes válaszadást a fenti ügyleteket érintő kérdésekre, figyelmen kívül hagyva azok jelentős hatását az összes részvényesre.

Az osztrák cég szándéka szerint bírósági keresete a Mol működésének nagyobb átláthatóságát és a vállalatirányítás javítását hivatott szolgálni.

A magyar cégben 20,26 százalékos tulajdonrésszel bíró OMV már közvetlenül a Mol budapesti közgyűlése után jelezte, hogy fontolóra veszi az azon született határozatok jogi úton történő megtámadását.