Felfutóban a hazai autóalkatrész-gyártók

Vágólapra másolva!
Az elmúlt években a világ számos vezető autógyára létesített üzemet Kelet-Közép-Európában, ezzel párhuzamosan jó néhány tradicionális beszállítójuk is a térségbe érkezett - írja a Napi Gazdaság. A beszállítók között egyre nagyobb az árverseny, s a döntő többség immár krónikus szakemberhiánnyal küzd.
Vágólapra másolva!

A hazai autóalkatrész-gyártók rendeléseinek állománya évente átlagosan 28-30 százalékkal nő - állapította meg az a tanulmány, amely a dunántúli kereskedelmi és iparkamarák megrendelésére készült a közelmúltban. Ráadásul ezek folyamatosan telepítik át különböző gyártási programjaikat.

A világ egyik legnagyobb autóipari kárpitgyártója, az althengstetti székhelyű Hightex Holding - amely 2005-ben hozta létre magyar cégét s kezdett el termelni - még tavaly döntött arról, hogy új, 1500 négyzetméteres gyártóbázist épít Bonyhádon. A Hightex Hungary Kft. többek között a Lamborghininek, az Aston Martinnak, a Daimlernek, valamint a Rolls-Royce-nak, a BMW-nek és az Audinak gyárt, kizárólag valódi bőr, illetve fa és fém felhasználásával többek között könyöklőket, ajtóelemeket és napellenzőket. A beruházás teljes befejezését követően a tavaly már mintegy 50 millió euró nettó árbevételű Hightex egyik legnagyobb üzeme lesz a bonyhádi.

A közelmúltban már teljes termelését Magyarországra telepítette a világ vezető autógyárait kiszolgáló osztrák Femat GmbH. Ezzel párhuzamosan csesztregi cégük, a Femat Hungária Kft. egy több száz millió forintos beruházási programba kezdett. Takács László ügyvezető igazgató elmondta: a General Motorstól (GM) legutóbb 2 millió euró értékű megrendelést kaptak és egy hasonló volumenű szállításra is opciós szerződésük van.

Újabb gyártási programot telepít Magyarországra a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, az amerikai Delphi Corporation - közölte Jámbor Zoltán, a Delphi Hungary Kft. humánpolitikai és kommunikációs igazgatója. A szombathelyi társaság már tavaly egy új, mintegy 3 ezer négyzetméteres gyártócsarnok építésébe kezdett. A Delphi még 2007 nyarán jelentette be, hogy három európai üzemből és Brazíliából a vasi megyeszékhelyre telepíti a gépjárművekbe szerelhető elektronikus központok műanyag házainak előállítását.

A növekvő kereslet miatt szinte folyamatosan bővíti győri gyártóbázisát a vezető autógyáraknak elsősorban komplett szerelősorokat tervező és gyártó német KME GmbH tulajdonában lévő Alprosys Kft. A KME még 2000-ben hozta létre az Audi győri gyárának egyedi gépeket tervező, gyártó és azokat karbantartó magyar cégét. Az Alprosys az elmúlt években átlagosan 10-15 százalékkal növelte nettó árbevételét, amely immár meghaladja az egymilliárd forintot.