Enyhülni látszik a hitelválság

Vágólapra másolva!
Kezd visszatérni az élet a magas kockázatú - és így magas hozamú - cégadósságok piacára, amelyet tavaly nyár óta megbénított a nemzetközi pénzügyi válság, de a javulás csak viszonylagos, a kockázatok változatlanul fennállnak, hétfőn megjelent londoni hitelminősítői elemzések szerint.
Vágólapra másolva!

A Standard & Poor's, a világ legnagyobb hitelminősítője az amerikai magas hozamú vállalati adósságpiacra összpontosító felmérésében azt írta: március végétől április végéig meredeken, 8,02 százalékpontról 6,85 százalékpontra esett a befektetési szint alatti besorolású, piacon lévő cégadósságok átlagos kockázati prémiuma az irányadó szuverén kötvényadósságoké felett.

A piac megnyugvása ellenére is azonban változatlanul kockázatok terhelik a hitelpiaci kilátásokat. Az S&P által megvizsgált 1210, magas hozamú kategóriába sorolt amerikai vállalati adósság-kibocsátó közül 116-nak volt esélye kockázati besorolásának javítására, és mindössze tíznek arra, hogy felkerüljön a befektetésre ajánlott osztályzati sávba. Ugyanakkor a teljes minta 32,5 százaléka - 393 cégadós - szembesül az adósságosztályzati visszaminősítés kilátásával, áll az elemzésben.

A Standard & Poor's szerint ráadásul a piaci feléledést is összefüggéseiben kell vizsgálni: a magas hozamú cégadósi csoport az idén április végéig mindössze 7,3 milliárd dollárnyi, besorolással ellátott új adóssággal jelent meg a piacon, ami 1995 óta a leggyengébb évkezdet.

Fitch Ratings: növekvő banki kockázat, recessziós nyomás

A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő szintén Londonban kiadott elemzésében azoknak az amerikai bankoknak a növekvő kockázatairól ír, amelyek saját, szakosodott befektetési érdekeltségeiken keresztül kiadott hibrid - adósságot és tulajdont egyaránt megtestesítő - alárendelt értékpapír-kibocsátásaikat (trust preferred securities - TruPS) pénzpiaci adósságtermékekből kockázatterítés céljával összeállított, zálogjoggal támogatott adósságkötelezvény-portfoliókkal (CDO) finanszírozzák.

A Fitch szerint az ezeket a bankokat fenyegető, most láthatóvá váló kockázatok között van az amerikai gazdaságban jelentkező recessziós nyomás, a lakossági ingatlanépítési kölcsönszektorban meglévő túlzott kitettség, és a rövid távú jövedelmezőség romlása.

A hitelminősítő szerint a növekvő nyomást jelzi, hogy szeptember óta 11, a cégnél besorolással szereplő bank teljesített késedelmesen, egy pedig nem teljesítővé vált. Ezek a bankok összesen 644,5 millió dollárnyi TruPS-tranzakciót és alárendelt adósságot finanszíroztak összesen 46, a Fitch által osztályzott CDO-kkal, áll az elemzésben.