Osztalékot fizet az Állami Nyomda

Vágólapra másolva!
Részvényenként 401 forint osztalékot fizet az Állami Nyomda Nyrt. a tőzsdén is forgó A sorozatú részvényekre a 2007. évi 1,087 milliárd forint adózott nyereségből - döntött a társaság közgyűlése hétfőn Budapesten tartott éves rendes ülésén.
Vágólapra másolva!

A részvényesek 63,4 százalékos részvételével megtartott közgyűlés döntése szerint a B és C sorozatú osztalékelsőbbségi részvényekre 430 forint, illetve 440 forint osztalék.

A magyar számviteli szabályok szerinti auditált mérleget 6,197 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 486 millió forint mérleg szerinti nyereséggel fogadták el, míg a nemzetközi számviteli szabvány (IRFS) szerinti konszolidált mérleget 6,783 milliárd forint főösszeggel és 1,158 milliárd forint mérleg szerinti nyereséggel hagyták jóvá az Állami Nyomda éves rendes közgyűlésén.

A tulajdonosok határoztak összesen 9.475 darab egyenként 980 forint névértékű B sorozatú és 73 470 darab egyenként 980 forint névértékű C sorozatú osztalékelsőbbségi dolgozói részvény A sorozatúvá alakításáról.

Döntöttek a részvények feldarabolásáról is

A részvényesek döntöttek a részvények 1:10 arányú megosztásáról. Ennek eredményeként egy darab, egyenként 980 forint névértékű névre szóló törzsrészvény helyett 10 darab egyenként 98 forint névértékű névre szóló törzsrészvényt bocsátanak ki dematerializált formában. Ezzel a tőzsdei kereskedésben forgó részvények száma 14 794 650 darab lesz, de a jegyzett tőke változatlanul 1,45 milliárd forint. Erdős Ákos, az Állami Nyomda igazgatóságának elnöke a lépést a következőkkel indokolta: "Minden tőzsdén jól szereplő társaság életében megszokott technika a részvények feldarabolása, részben a likviditás növelésére, részben a kisrészvényesek kedvezőbb helyzetbe hozására".

A döntéseknek megfelelően módosították a társaság alapszabályát is.

Részvényopciós program

A menedzsment ösztönzésére a részvényesek vezetői részvényopciós programot hagytak jóvá, amelynek során 2008. és 2012. között összesen 800 ezer darab (az összes részvény 5,4 százaléka) részvényre szerezhetnek opciót az igazgatóság által kiválasztott személyek. Az igazgatóság határozza meg az opciós részvények elosztását és az időszakát is. Ugyancsak az igazgatóság hatásköre a feltételek meghatározása. Az opciós részvények vételára az opció megnyitását megelőző 180 napos időszak forgalommal súlyozott tőzsdei átlagára.

Az opció nagyon "keményen" a részvényárfolyamhoz kötődik - magyarázta Erdős Ákos. Vezetői opciós részvényt akkor lehet legkorábban lehívni, ha a tőzsdei záróár a lehívást megelőző öt kereskedési napon meghaladja a 18.000 forintot. A közgyűlési döntés pillanatában a részvény árfolyama 11.985 forint volt.

Sajátrészvényeket vásárolhat a nyomda

A részvényesek a közgyűlésen felhatalmazást adtak az igazgatóságnak saját részvény vásárlására 2009.október 28-ig a társaság jegyzett tőkéjének maximum 10 százalékáig. Az igazgatóság névérték alatt nem vásárolhat, a mimimumár pedig a tőzsdei ügyletet megelőző héten a budapesti értéktőzsdei kereskedésben az Állami Nyomda részvényeinek átlagos záróárának legfeljebb 120 százaléka. Az igazgatóság a saját részvény vásárlást a vezetői részvényopciós programmal, illetve az esetleges árfolyam karbantartással indokolta.

Zsámboki Gábor, az Állami Nyomda igazgatóságának tagja, május 1-jétől vezérigazgató, az MTI kérdésére megismételte az idei évre vonatkozó várakozásokat, miszerint az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 900 forint lesz, szemben a 2007. évi 785 forinttal. A saját kérésére felmentett eddigi vezérigazgató, Gyergyák György az igazgatóság elnök-helyettese lesz, és vezetőként tovább viszi az okmány-projektet.