Döntött az osztalékról a Magyar Telekom

Vágólapra másolva!
A Magyar Telekom közgyűlése 77,052 milliárd forint osztalék kifizetését szavazta meg pénteken: a társaság a magyar számviteli törvény szerinti tavalyi 35,634 milliárd forint adózott nyereségét teljes egészében kifizeti, az eredménytartalékból pedig 41,418 milliárd forintot használ fel osztalékfizetésre.
Vágólapra másolva!

A döntés értelmében egy darab 100 forint névértékű részvényre 74 forint osztalék jut. A 2006. év után 70 forint osztalékot fizetett a Magyar Telekom.

A társaság igazgatósága május 5-én az osztalékfizetésről részletes közleményt jelentet meg a Magyar Hírlapban, a Népszavában és a Világgazdaságban, valamint a társaság és a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A Magyar Telekom megbízásának megfelelően, az osztalékot a KELER Zrt. fizeti ki.

A közgyűlésen a részvényesek 63 százaléka vett részt.

A kisrészvényesek több kérdését is feltettek: így a korábban indult montenegrói, mintegy 700 millió forint értékű szerződésekkel kapcsolatos vizsgálatról, egyebek mellett arról, mikor zárul le, és az eddigi 9,8 milliárd forinton túl, mennyibe fog kerülni.

A társaság képviselője válaszában elmondta: a cél az, hogy tisztázza magát a társaság, s ebből a szempontból másodlagos, hogy mennyibe kerül. A vizsgálatot végző amerikai White and Case tevékenységéről elhangzott: a vizsgálatot függetlenül végzik, időben nem lehet korlátozni ezt a tevékenységet.

Egy másik felvetés szerint a társaság mintegy 1 milliárd forintot fizetett ki 2008 áprilisában egy munkaerő-kölcsönző cégnek úgy, hogy nem volt mögötte igazi teljesítés. Erre a társaság írásbeli választ ígért.

Egy újabb felszólalás szerint a Deutsche Telekommal kapcsolatban a német kisrészvényesek egy része felvetette, hogy a német cég részvény-kibocsátási ára túl magas volt, s ezért jogi útra terelték a kérdést. Hasonló lehet a helyzet a Magyar Telekomnál is.

A társaság szerint ez a Deutsche Telekom ügye, ráadásul a német cég az eredeti kibocsátás óta időközben újabb részvényeket bocsátott ki. A Magyar Telekom esetében nincs ilyen árfolyam-felvetés.

A Magyar Telekom részvényárfolyamának karbantartásáról a társaság képviselője elmondta: a társaság évek óta 8-9 százalékos osztalékhozamot ad, ami Magyarországon a legmagasabb, s az osztalékhoz a részvényesek mindig hozzájutnak. Ebben az esetben tehát nem az árfolyam emelkedik, hanem az osztalék összege magas. Ráadásul a társaság a pénzét költhetné saját részvény vásárlására is.

A szektor és a régió más távközlési cégeihez viszonyítva a Magyar Telekom árfolyamának alakulása hasonló.
A közgyűlés 1 135,578 milliárd forint mérleg főösszeggel és 73,056 milliárd forint adózott eredménnyel - a kisebbségi részesedésekre jutó eredmény 12,901 milliárd forint levonása előtt - jóváhagyta a Magyar Telekom Csoport nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészített 2007. évi konszolidált éves beszámolóját is.

A közgyűlés elfogadta a magyar számviteli szabályok (HAR) szerint elkészített éves beszámolót is: e szerint a társaság a 2007. évet 942,877 milliárd forint mérleg főösszeggel és 35,634 milliárd forint adózott eredménnyel zárta.

A közgyűlés a társaság könyvvizsgálójának a PricewaterhouseCoopers Kft-t választotta meg 2008-ra, azaz 2009. május 31-ig, illetve amennyiben a 2008-as üzleti évet lezáró közgyűlést e nap előtt tartják meg, akkor a 2008. üzleti évet lezáró évi rendes közgyűlés napjáig tartó időszakra.

A cég díjazása 72 millió forint plusz áfa, illetve további legfeljebb 5 százaléknyi nettó költségtérítés. Az összegek nem tartalmazzák a 2002-es Sarbanes-Oxley törvény szerinti belső kontrollok vizsgálatát.

A közgyűlés az igazgatóság tagjává választotta Gregor Stücheli-t és Lothar A. Harings-t, illetve a munkavállalók képviselőjeként a felügyelő bizottság tagjává Varga Zsoltnét.

Mindhárom tag 2010. május 31-ig tölti be pozícióját, illetve ha a 2009. évi rendes közgyűlést korábban tartják, akkor addig a napig.