A Mol is biodízelben utazik

Vágólapra másolva!
Évi 150 ezer tonna biodízel előállítására képes üzem nyílt meg ünnepélyes keretek között ma Komáromban. A Rossi Biofuel Zrt. - amelyben a MOL-csoport 25 százalék plusz egy részvényrészesedést birtokol - gyárának kapacitásából a MOL évi 120 ezer tonnát köt le.
Vágólapra másolva!

A biodízel komponenst (zsírsav-metilészter) előállító 39 főt foglalkoztató üzem hozzávetőleg 30 millió eurós beruházásban épült.

"Kiváló minőségben, a legmodernebb technológiával felszerelt üzemünkben az ipari- és környezetvédelmi szabványoknak szigorúan megfelelve állítjuk elő a biodízelt, többnyire repce, napraforgó és használt sütőolaj felhasználásával. A termelés során melléktermékként keletkező glicerint biogázüzemeknek vagy más ipari felhasználásra adunk át" - mondta Rudi Roth, a Rossi Biofuel Zrt. többségi tulajdonosa.

Az Európai Unió 2003/30/EC direktívája értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a piacaikon értékesített motorikus üzemanyag bioüzemanyag tartalma 2010-ig elérje az 5,75 százalékot. A MOL-kutaknál ennek megfelelően 2008. január 1-je óta már 4.4 százalékos biodízel komponens tartalmú gázolajat lehet tankolni. A megújuló komponens révén a gázolajat használó autósok évente 200 000 tonnával kevesebb szén-dioxidot juttatnak a légkörbe, mint tennék ezt a hagyományos gázolajjal.