Bush: Az adó-visszatérítés lendületet ad

Vágólapra másolva!
George Bush amerikai elnök ismét szükségesnek tartotta, hogy megnyugtassa az ország közvéleményét: a jövő héttől kipostázandó adó-visszatérítési csekkek minden bizonnyal lendületbe hozzák majd a lelassult gazdaságot.
Vágólapra másolva!

Nyilvánvaló, hogy a gazdaság lelassult - fogalmazott pénteki beszédében az elnök, gondosan kerülve a recesszió szó használatát. Eközben a gazdasági szaksajtó, a Wall Street vezető elemzői egyöntetűen úgy látják, hogy a gazdaság már recesszióba jutott.

Bush szerint az adó-visszatérítések segítenek majd kompenzálni az amerikai fogyasztóknak az emelkedő árakat, amelyekkel a benzinkútnál és az élelmiszerboltban találkoznak. "Ez pedig olyan löketet adhat a gazdaságnak, amely kihúzhat bennünket ebből a gazdasági lassulásból" - fogalmazott.

A kongresszus februárban 168 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot fogadott el, az összegből 152 milliárd dollár esik erre az évre. Hétfőtől kezdődően egészen nyárig várhatóan több mint 130 millió amerikainak küldenek 300-600 dolláros adó-visszatérítési csekket. Az adminisztráció várakozása szerint ez az intézkedés fellendíti majd a fogyasztást, aminek következtében visszatérhet a gazdaság egészséges növekedési üteme.