Az OMV kitart a Mol felvásárlása mellett

Vágólapra másolva!
 Az OMV továbbra is fenntartja a Mol felvásárlásával kapcsolatos tervét annak ellenére, hogy az osztrák részvényes szempontjából csalódást keltő volt a Mol szerdán megtartott éves közgyűlése. A cég közleménye szerint megkérdőjelezik a Mol aznapi közgyűlésén elfogadott számos határozat érvényességét, s jogi eljárás lehetőségeit vitsgálják.
Vágólapra másolva!

A közgyűlésen a részvényesek jóváhagyták azokat a javaslatokat, amelyek tovább erősítik a Mol igazgatóságát és lehetővé tették a saját részvény arány 10-ről 25 százalékra történő felemelését.

Mindez semmit sem változtat a mi szempontunkból - mondta Thomes Hümer, az OMV osztrák olaj- és gázipari konszern szóvivője a Dow Jones Newswires hírügynökségnek. Továbbra is kitartunk a Mol felvásárlásának a terve mellett - tette hozzá.

Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazgatójának arra a kijelentésére, miszerint elképzelhető, hogy az OMV a 20,2 százalékos Mol-csomagjának az egészét, vagy egy részét piacra dobja, az OMV szóvivője azt mondta, hogy cége nem tervez ilyen lépést.

Pert fontolgatnak az osztrákok

Az OMV vizsgálja annak lehetőségét, hogy bíróság előtt támadja meg a Mol-közgyűlés határozatait, amelyeket a magyar cég igazgatóságával együttműködő részvényesek támogatásával, de a Mol független részvényeseinek érdekeivel ellentétesen hoztak meg - jelentette be az osztrák olaj- és gázipari konszern szerda este.

A cég közleménye szerint az OMV megkérdőjelezi a Mol aznapi közgyűlésén elfogadott számos határozat érvényességét. Úgy ítéli meg, hogy az éves közgyűlés rendkívül kiábrándító volt, és a magyar cég vezetése ez alkalommal is teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a felelős vállalatirányítás alapvető normáit.

A Mol-ban 20,26 százalékos tulajdonrésszel bíró OMV az igazgatóság szemére vetette, hogy most sem adott érdemi tájékoztatást azokkal az aggodalmakkal kapcsolatban, amelyeket az osztrák cég a közgyűlés előtt, illetve annak folyamán felvetett. Véleménye szerint az igazgatóságnak a közgyűlésen tanúsított magatartása újabb bizonyítéka annak, hogy a Mol-vezetés továbbra is tudatosan a részvényesek érdekeivel ellentétesen cselekszik, és akadályozza a tulajdonosi szerkezetre vonatkozó tisztánlátást.

Az OMV közleményében tudatta: tekintettel arra, hogy a közgyűlésen egyetlen olyan határozati javaslat sem volt, amely a független részvényesek érdekét szolgálta volna, a közgyűlésen vagy nemmel szavazott, vagy tartózkodott a szavazáskor. Egyszersmind bejelentette, vizsgálja annak a lehetőségét, hogy bíróság előtt támadja meg azokat a határozatokat, amelyeket az igazgatósággal együttműködő részvényesek támogatásával, a független részvényesek érdekeit csorbítva hoztak meg.