Új rekordon az olajár

Vágólapra másolva!
A rekord magas olajárok annyira elmélyítették a gazdasági problémákat, hogy még az energiatermelők is elkezdtek nyugtalankodni. Kedden az olaj hordónkénti ára 118 dollár fölé emelkedett.
Vágólapra másolva!

Az olajtermelők a fogyasztókkal Rómában folytattak tárgyalást, ahol a magas olajárak okaként a dollár gyengeségét jelölték meg.

A keddig tartó római konferencián megjelent John Lipsky, az IMF második embere is, és elmondta, hogy "az árak húsbavágóak, de az exportőröknek nagyon kedvezők".

A kitermelői és a felvásárlói oldal egyetértett abban, hogy még nagyobb kockázatok. Az Egyesült Államok ugyan több olaj kitermelését kérte a piacok megnyugvása céljából, ezt azonban az OPEC szerint elég olaj kerül piacra, a kínálat magasabb volumene nem hozna változásokat.

A kitermelők szerint ugyanis a magas olajárnak semmi köze a rövid távú kínálathoz. "Úgy gondoljuk, hogy az ár, amellyel szembe kell néznünk, a dollár elértéktelenedésének következménye" - mondta Rafael Ramirez, a venezuelai energia- és bányászati miniszter.