Berlusconi orosz kézbe adná az Alitaliát

Vágólapra másolva!
Silvio Berlusconi, az olasz kormányfői poszt várományosa a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott szardíniai találkozó után kijelentette: nem zárja ki, hogy ismét tárgyalásokat kezdjenek az Aeroflot orosz légitársasággal az Alitalia megvásárlásáról - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Putyin közölte, hogy kész tárgyalni a lehetőségről. Valerij Okulov, az Aeroflot vezérigazgatója azonban úgy nyilatkozott, hogy bár sok hasznos tapasztalattal gazdagította őket az Alitalia-tenderen való részvétel, a társaságról szerzett információk alapján nem valószínű, hogy újra ajánlatot tesznek.

Az Aeroflot az olasz UniCredit bankcsoporttal konzorciumban bejutott az Alitalia 49,9 százalékos állami tulajdonrészére kiírt tavalyi pályázat második fordulójába, de júniusban kiszállt a versenyből, mert túl szigorúnak tartotta a cég megszerzésének feltételeit. Mivel végül a tender sikertelenül zárult, a kormány januárban az Air France-KLM-mel kezdett tárgyalásokat. Ennek eredményeként el is adta volna az állami tulajdonrészt, ám a szakszervezetek nem fogadták el az Air France-KLM ajánlatát, és élve a felvásárlás feltételéül szabott vétójogukkal, megtorpedózták a tranzakciót - olvasható a Napi Gazdaságban.