Az OPEC szerint nem kell több olaj

Vágólapra másolva!
Az OPEC elnöke szerint a kartellnek nem kell növelni olajtermelését, mert a piac kiegyensúlyozott. Chakib Khelil vasárnap a kuvaiti hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a termelésnövelés a piac eme kiegyensúlyozottsága miatt nem is módosítana az árszinten.
Vágólapra másolva!

Khelil megjegyezte, hogy az OPEC akár napi 2 millió hordós mennyiséggel is képes lenne fokozni nyersolaj-kitermelését, ennek zömét Szaúd-Arábia tudná biztosítani. Khelil szerint "az amerikai gazdasági válság és a dollár árfolyamcsökkenése miatt" drága az olaj most. Ha egy százalékkal süllyed az amerikai valuta árfolyama, az olaj hordónkénti ára 4 dollárral emelkedik - mondta.

A líbiai nemzeti olajvállalat feje szerint a világ képes kezelni a magas olajár drágulását. Senki nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan 115 dollár lesz a piaci olaj ára, úgyhogy a jövő héten már lehet 120 dollár is - jegyezte meg, hozzátéve: nem az OPEC alakítja az árat, hanem a határidős olajpiac.

A szaúdi olajügyi miniszter is azt erősítgette, hogy az ár emelkedésének "abszolút semmi köze" a kereslet és kínálat szabta alaphelyzethez. Arról van szó, hogy az olajpiaci befektetők fedezetet keresnek a valuták árfolyamveszteségeire. A termelés növelését Szaúd-Arábia nem tervezi, mert a hirtelen növekvő kínálat összeomlasztaná az árakat. Nincs tehát terv a napi 12,5 millió hordónyit meghaladó termelésre, amit 2009-ben érnének el.