Kínai bojkottól tart a német kamara

Vágólapra másolva!
A kínai emberi jogi és Tibet körüli politika megvitatása maradjon a tényeknél, mert a politikai eszkaláció árthat Európa és Kína gazdasági kapcsolatainak, figyelmeztetett a német ipari és kereskedelmi kamara (DIHK) ügyvezetője, Martin Wansleben a Neue Osnabrücker Zeitung pénteki számában megjelent nyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

A német kamara vezetője aggodalmának adott hangot a Kínában elhangzó, nyugati árucikkeket érő bojkottfelhívások miatt, és úgy vélte, ezek tápot adhatnak a Kína-ellenes bojkottot óhajtóknak Európában.

A német gazdaság stabil és tartós kapcsolatokban érdekelt Kínával, legfontosabb gazdasági partnerével Ázsiában, a kínai exporttól több mint 200 ezer munkahely függ Németországban, hangoztatta a DIHK vezetője.

Tavaly 55 milliárd euró volt a német export értéke Kínába, ez a teljes német kivitelnek a 7 százaléka volt. A Kínából származó behozatal értéke, 30 milliárd euró, a teljes német import 3 százaléka volt.