Jó napkezdet után eséssel zárt a tőzsde

Vágólapra másolva!
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,93 pontos csökkenéssel, 21 888,17 ponton zárt szerdán, ami az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,61 százalékos gyengülés.
Vágólapra másolva!

Az OTP-részvények ára 0,42 százalékkal 6900 forintra erősödött, a bankpapír forgalma 7,852 milliárd forintot tett ki.

A Mol papírjaival 5,805 milliárd forintért kereskedtek, a részvények ára 0,87 százalékkal 22 305forintra esett.

A Richter-részvények 31 750 forinton zártak, ami a legutolsó záróárhoz képest 1,42 százalékos zuhanás. A papír forgalma 2,677 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom papírok 2,236 milliárd forintos forgalommal 830 forinton zártak, ami 1,19 százalékkal alacsonyabb, mint a tegnapi záróérték.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9,6 ponttal, 0,37 százalékkal 2571,14 pontra csökkent.

Erős emelkedés Nyugat-Európában

Szerdán a londoni tőzsde FTSE-100 vezető részvényindexe 6046,20 ponton, keddhez képest 2,36 százalékos emelkedéssel zárt. Frankfurtban a DAX-30 részvényindex 6702,84 ponton végzett, keddhez képest 1,79 százalékos erősödéssel.

Az indexeket részben a pénzügyi, részben a nyersanyagüzletben érdekelt cégek részvényei vitték magasra: a pénzügyiek a JPMorgan kedvezőnek mondható eredményeitől lendültek meg, a nyersanyagipariak a nyersanyagok áremelkedésétől. A FTSEurofirst 300 index nem hivatalos közlés szerint 1,56 százalékkal ment fel.

Londonban a bányaipari részvények szárnyaltak, például az Anglo American részvény 4,53 százalékkal drágult. A pénzügyi részvények azonban még nagyobb nyereségekkel fejezték be a napot, például a Barclays Bank részvénye 6,68 százalékot javult. Egyes kiskereskedelmi részvények is kimagaslóan drágultak, mint például a Next, melynek ára 6,2 százalékkal ugrott meg.

Frankfurtban a Commerzbank 5,97 százalékos drágulást ért el, mellyel messze nem lett a nap nyertese, ugyanis az Infineon árfolyama 9,85 százalékkal ugrott fel, a Hypo Real Estate ingatlanos részvény pedig 24,53 százalékkal. A JCFlowers befektetési cég váratlanul 25 százalékos pakett vásárlását jelentette be.