Veres szerint sikeres a konvergenciaprogram

Vágólapra másolva!
Az euró bevezetés céldátuma és az odáig vezető út lehet a konszenzusra törekvő gazdaságpolitika célja - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, volt pénzügyminiszter a hétfőn rendezett budapesti "Pénzügyi csúcstalálkozón", amelyhez Veres János pénzügyminiszter a parlament élé kerülő közpénzügyi csomag támogatását kérte az ellenzéktől.
Vágólapra másolva!

A kormány célja 2008-ban is gazdasági krízis kezelése - jelentette ki Varga Mihály a Hungarian Business Leaders Forum és az ICEG Európai Központjának szervezésében tartott konferencián. A volt pénzügyminiszter szerint Finnország és Hollandia korábbi példáját kellene követni, azaz a hitelesség visszaszerzését, a fiskális konszolidációt, az újraelosztási ráta csökkentését és az euró céldátumának meghatározását.

Varga, Stumpf: mélyülő válság

Magyarország gazdasági növekedése a legalacsonyabb volt az Európai Unió 27 tagállama közül 2007-ben, az infláció viszont az egyik legmagasabb érvelt a Fidesz alelnöke, aki idézte a Wall Street Journalt, amely szerint Magyarország Európa beteg embere.

A jelenlegi kormányzás válságáról beszélt Stumpf István, aki szerint ez a politikai elit és kiemelten a kormányzó elit válságából adódik. A Századvég Alapítvány elnöke, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere erős, aktív állam vízióját rajzolta fel, amelyben a közszolgálat eszményeinek megőrzése és a köztisztviselői ethosz fenntartása nélkülözhetetlen. Új politikára, új közmegegyezésre van szükség, amelyhez új választás kell - jelentette ki Stumpf István.

Veres, Draskovics: sikeres konvergenciaprogram

Veres János reagálásban elmondta: a konvergenciaprogram sikeres volt, hiszen az államháztartási hiány a tervezettnél is jobban, a GDP 5,5 százalékára mérséklődött 2007-ben és folyó fizetési mérleg is a GDP 5 százalékára zsugorodott.

Az újonnan csatlakozó EU-s tagországok között az 5 százalékos folyó fizetési mérleghiánnyal nem az utolsók között vagyunk és ez érvényes a 6,7 százalékos, márciusi harmonizált fogyasztói árindexre is - tette hozzá.

Veres János hangsúlyozta, hogy aki változást akar, annak meg kell mondania: az államháztartás jelenlegi 13 559 milliárd forintos kiadásából, konkrétan melyik területéből kíván elvenni. A felrajzolt ábrából kiderült, hogy a kiadások 61 százalékát a jóléti kiadások, 13 százalékát az állam működési kiadásai, 8,2 százalékát a kamatkiadások teszik ki.

"A március 9-i népszavazás miatt ugyanakkor időlegesen 150-200 bázisponttal emelkedtek az állampapírpiaci hozamok, így 2008-ban néhány tízmilliárd forinttal, jövőre pedig akár 100 milliárd forinttal emelkedhetnek az államadósság kamatkiadásai" - jelezte a jelenlegi pénzügyminiszter.

A 2006-ban bevezetett konvergenciaprogramról szakmai közmegegyezés volt - mondta Draskovics Tibor. A volt pénzügyminiszter szerint, aki jelenleg az igazságügyi és rendészeti tárcát vezeti, megkerülhetetlen a nyugdíjreform, a nyugdíjkorhatár felemelése.