Wall Street: borús negyedéves kilátások

Vágólapra másolva!
A Wall Street elemzői a korábbiakhoz képest is borúlátóbbak, tovább csökkentették az első negyedévi vállalati eredményekkel kapcsolatos várakozásukat.
Vágólapra másolva!

A szakértők most azzal számolnak, hogy a tavalyi első negyedévhez képest 13,8 százalékkal csökkent a Standard & Poor's 500-as indexében szereplő cégek adózott eredménye. A szakértők egy hete a csökkenést még 11,8 százalékra, azt megelőzően csak 8,1 százalékra várták.

A szakértők az év elején még 4,7 százalékos eredményjavulást becsültek. Ez a derűlátó vélemény azonban gyorsan szertefoszlott a globális hitelválság miatt.

A megfigyelők szerint a veszteség döntő része a pénzügyi szektorban keletkezik, ahol a profit várhatóan 64 százalékkal esett. A második legnagyobb eredménycsökkenés, 13 százalékos a fogyasztási termékgyártók esetében várható.