Szlovák javaslatok a vizitdíj utáni létre

Vágólapra másolva!
A magyar egészségügyi államtitkár is részt vett azon a szlovák konferencián, amit az egészségügy megreformálásáról tartottak Pozsonyban "Az egészség luxus. Tudjuk hogyan finanszírozni?" címmel.
Vágólapra másolva!

Kincses Gyula elsősorban a kialakult magyar politikai helyzetet vázolta a jelenlévőknek a sajtótájékoztatón.

Négy lehetséges út

Peter Pazitny, a Szlovák Egészségügyi Intézet elnöke elmondta, hogy négy forgatókönyvet dolgoztak ki a vizitdíj utáni életre. Az első lehetőség a munkavállalói terhek növelése - a jelenlegi 14 százalék helyett 20 százalék lenne a hozzájárulás. A második szerint a TB és az adó azonos alappal rendelkezne és a biztosítási díjakat csökkentenék - akár 10 százalékra is. A harmadik megoldás az állam 4,5 százalékról 9-re növelné a hozzájárulást, ezen kívül még a magánforrások bevonását tartják elképzelhetőnek.

Barto Martin, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke az utolsó törekvéssel értett egyet, de kihangsúlyozta, hogy ez a személyes véleménye, mivel a bank nem foglalkozhat egészségügyi kérdésekkel.

Az osztrák rendszer lehet az alap

A konferencián szóba került a magyar egészségügy helyzete is, az SZDSZ kilépési szándékának tükrében. A legvalószínűbb jövőkép egy, az osztrákhoz hasonlító, 7 biztosítós regionális rendszer, ahol a biztosítók mindegyike állami tulajdonban van. A magántőke kizárását lehet valószínűsíteni.

Szlovákiában a 2003-ban, a Dzurinda-kormány által bevezetett vizit- és ágydíjat 2006 szeptemberében szüntették meg, miután a Robert Fico - jelenlegi államfő - vezette szociáldemokrata SMER választási ígéreteiben kiemelten szerepelt a vizit-és ágydíjak megszüntetése. A vizitdíj 20 korona - 143 forint volt.

Akkori becslések szerint a díjak megszüntetésével az egészségügyi tárca megközelítőleg 600 millió koronától esik el évente. A szlovák orvosok egy része ellenezte a díjak eltörlését, mivel ez számukra közvetlenül is bevételkiesését okoz, és nehezményezték, hogy a kormány nem közölte, mivel ellentételezi számukra a kieső bevételt.

A magyar vizitdíj ötletét a Gyurcsány-kormány szlovák szakértőkre támaszkodva dolgozta ki.