Márciusban 6,7 százalékon állt az infláció

Vágólapra másolva!
Márciusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,6 százalék volt, 2007. márciushoz viszonyítva pedig 6,7 százalékkal növekedtek az árak. Idén, az első három hónapban, átlagosan 6,9 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

A 6,7 százalékos adat jobb a várakozásoknál, mert korábban úgy gondolták a februári 6,9 százalék havonta 0,1 százalékkal csökkenhet júniusig - véli Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.

Egy hónap alatt - 2008. februárhoz viszonyítva - az élelmiszerek árai 0,4 százalékkal emelkedtek. Növekedett az étolaj (2,7 százalékkal), az idényáras élelmiszerek (1,6 százalékkal), valamint a munkahelyi előfizetéses étkezés (0,9 százalékkal) ára. Árcsökkenés volt megfigyelhető a szalámi, szárazkolbász, sonka (2,9 százalékkal), a tojás (2,1 százalékkal), a cukor (2,0 százalékkal) és a tej (1,1 százalékkal) esetében. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal drágultak.

A legnagyobb mértékben (2,8 százalékkal) a ruházkodási cikkek árai emelkedtek, az ilyenkor szokásos szezonális változásoknak megfelelően. Az egyéb cikkek árai szintén az átlagosnál nagyobb mértékben (1,2 százalékkal) drágultak, ezen belül a járműüzemanyag-árak 3,3 százalékkal emelkedtek. A szolgáltatások áremelkedése az átlaggal megegyező (0,6 százalékkal) volt. Átlag alatti áremelkedés volt megfigyelhető a szeszes italok, dohányáruk (0,4 százalékkal) és a tartós fogyasztási cikkek (0,3 százalékkal) körében.

Egy év alatt, 2007. márciushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,3 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult az étolaj 52,4, a liszt 47,8, a száraztészta 25,2, a tej 20,6, a kenyér 20,1, a sajt 19,7, valamint a péksütemények 18,2 százalékkal.

A háztartási energia átlagot meghaladó 8,1 százalékos áremelkedésén belül, az elektromos energia ára 9,8, a vezetékes gázé 9,0 százalékkal nőtt. Átlag alatt drágultak az egyéb cikkek (6,2 százalékkal) árai, ezen belül a járműüzemanyagok ára 18,2 százalékkal növekedett. A szolgáltatások (6,1 százalékkal) és a szeszes italok, dohányáruk (5,0 százalékkal) árnövekedése az átlagosnál szintén alacsonyabb volt. A szolgáltatások csoportjában a szemétszállítás díja 12,4, a csatornadíj 10,8, a vízdíj 10,1 százalékkal drágult. A tartós fogyasztási cikkek ára nem változott az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a ruházkodási cikkek esetében pedig kis mértékű áremelkedés (0,2 százalékkal) volt megfigyelhető.