Eséssel nyitott a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,62 pontos csökkenéssel, 22 187,77 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,23 százalékkal gyengült.
Vágólapra másolva!

Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint a külföldről érkező hírek lesznek meghatározóak a budapesti kereskedésre. Ezek közül kiemelte az Európai Központi Bank (EKB) és a Bank of England (BoE) kamatdöntő ülését.

A szakértő szerint a döntéssel kapcsolatos várakozások nem egyértelműek, éppen ezért a bejelentésig iránykeresésre, de inkább az árak lefelé csorgására lehet számítani. A döntések viszont volatilis hullámot indíthatnak el a piacokon. További meghatározó hír lehet délután az amerikai februári külkereskedelmi egyenleg közzététele.

A külföldi piacokon arra számítanak, hogy az EKB 4,0 százalékon tartja az irányadó kamatát, miközben a Bank of England 25 bázisponttal mérsékli az alapkamatot a jelenlegi 5,25 százalékról.

Nyugat-Európa is csökkenéssel nyitott

A nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön gyengüléssel kezdtek, a piacok várják a brit és az európai központi bankok kamatdöntéseit. A jegyzések esése érintette a bányaipari és a járműipari szektort is.

A BHP Billiton 1,8 százalékot vesztett, miután a cég közölte, nincs tudása arról, hogy Kína vásárolna részvényeiből. Más bányaipari cégek is követték az esését: az Antofagasta és a Rio Tinto is 1-1 százalékkal csökkent. Figyelmet keltett a Daimler tekintélyes, 3,1 százalékos esése.

A legfőbb nyertesek között volt a British Energy, amely 4 százalékkal javult, miután hírek szerint a német RWE 700 penny-s részvényenkénti készpénzfizetéses vételi ajánlatot tenne a brit atomenergetikai társaságra. Az RWE jegyzése 1,5 százalékkal csökkent.

A piac figyelme főként az Európai Központi Bank kamatdöntéséről szóló közlemény értékelésére irányul, arra, vajon az EKB "keményvonalasai" enyhítenek-e felfogásukon.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,3 százalékkal 1305,72 pontra esett a korai kereskedésben.

Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 több mint 6 pontos csökkenéssel kezdett, és fél óra múlva 14 pontos emelkedésben volt.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 több mint 11 pontos csökkenéssel indult, és egy fél óra múlva 10,4 pontos veszteségben volt.

Párizsban a CAC-40 több mint 5,5 pontos csökkenéssel nyitott, és fél óra múlva 10,8 pontos csökkenésben volt.