Felfüggesztik péntekre a Phylaxia kereskedését

Vágólapra másolva!
A pénteki tőzsdenapra a tőzsde felfüggesztette a Phylaxia Pharma papírjainak kereskedését a kibocsátó kérésére - közölték a BÉT honlapján csütörtökön. A közlemény szerint a felfüggesztés oka az, hogy a társaság igazgatósága - péntek 10 órakor kezdődő ülésén - nagy fajsúlyú akvizíciós döntésre készül.
Vágólapra másolva!

A Phylaxia Pharma legutóbbi Nyrt. gyorsjelentése szerint 177,275 millió forint veszteséggel zárt 2007-ben, ami az előző évinél kisebb, annak 89 százaléka.

A konszolidált, nem auditált, magyar szabványok szerint közölt jelentés szerint a Phylaxia 2007-ben 1,094 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami 69 százalékkal több az előző évinél. Az összes működési bevétel 1,252 milliárd forint volt, ami 68 százalékkal meghaladja a 2006. évit.

Az állatgyógyászati termékeket gyártó és forgalmazó társaság belföldi eladásai csoportszinten a bázist 116 százalékkal haladták meg, ugyanakkor az export bevételek jelentősen visszaestek. Ebben az objektív hatósági eljárás elhúzódása mellett meghatározó az ukrán piac kiesése.

A társaság saját tőkéje 2007 végén 3,087 milliárd forint volt, az előző évi 287 százaléka, a jegyzett tőke összege 4,094 milliárd forint (az előző évinek 233 százaléka).